A Szögliget fölött emelkedő dombon álló, nagyközönség előtt kevéssé ismert vár történelmének legújabb fejezete 2006-ban indult, amikor egy internetes fórumon megalakult a Szádvárért Baráti Kör. A vármentéshez az Aggteleki Nemzeti Park, a helyi önkormányzat és a miskolci Herman Ottó Múzeum is csatlakozott, sőt a felvidéki Torna várának őrzőivel, a Castrum Thorna polgári társulással is szakmai-emberi együttműködés alakult ki. Ami 2006-ban bozótirtásként indult, az az elmúlt évekre már komoly építészeti munkává nőtte ki magát: szükség volt a falak szakszerű megerősítésére, a maradványokat felfűző, a számos tereplépcsőt és galériát magában foglaló munka elvégzésére. Az eredményeket látva Szádvár bekerült a Nemzeti Várprogramba. A cél nem a vár újjáépítése, hanem – írott és képi források híján – egy „egységes, rendezett romkép” kialakítása volt, ami könnyen elképzelhetővé teszi, hogyan nézett ki fénykorában. Története jellegzetes magyar vársors: a középkorban kiépített erődöt a török ellen, majd a kuruc háborúk idején fejlesztették tulajdonosai, a Bebek család tagjai. Az egyik Bebek-feleség, Patócsy Zsófia 1567 januárjában férjét helyettesítve hősiesen védte a várat a császári parancsnok, Schwendi Lázár ellen, de a túlerő felett nem tudott győzedelmeskedni. 1686-ban adták ki Bécsben a rendeletet a vár „elrontásáról”, hogy ne válhasson a felkelők fészkévé – ami elhelyezkedése miatt ideális lett volna. Így a várat felgyújtották, majd évszázadokig sorsára hagyták. 1920-ban ráadásul határövezetbe került, így megközelítése sem volt egyszerű, szó szerint Csipkerózsika-álom következett, melyből az önkéntesek ébresztették fel az épületet. Az egyesület évente három alkalommal tart vármentő napokat, a hosszú hétvégékre időzítve. Ekkor az önkéntesek által végezhető – vagyis régészeti, építészeti szakértelmet nem igénylő, de nagyon fontos – munkák zajlanak: a bozótirtás mellett a kövek összegyűjtése a későbbi állagvédelmi, falazási munkákhoz. A vármentő napok mellett 2019-ben indult a feltárások, tisztítások eredményeit „megkoronázó” építőmunka a Várprogram keretében. A falakat statikailag biztosították, felmagasították, konzerválták, és kiépítettek egy, a bástyákat összekötő sétány-gyilokjáró-lépcsőrendszert. Minden ilyen kiegészítés egységesen tölgyfából épült, ahogy a tájékoztató táblák, berendezési tárgyak is ebből az anyagból készültek, egységes grafikai arculattal. A várba az ország leghosszabb tereplépcsőjén át lehet feljutni. Ez a felújítás természetesen csak az első üteme a hatalmas munkáknak. Az átadás óta – noha a területet nem egyszerű megközelíteni – a látogatószám ugrásszerűen megnőtt.

Szöveg: Szende András