A somogyi dombok között megbúvó jelentős kegyhely eredete a török kor elejére nyúlik vissza. A hagyomány szerint az oszmán seregek pusztítása elől angyalok repítették Kalocsáról Andocsra a későbbi templom szentélyévé váló kápolnát, benne a Mária-szoborral. Hamarosan a környék is hódoltsági területté vált, viszont 1643-ban az akkor már nagy tiszteletnek örvendő zarándokhelyen kezdték meg missziós tevékenységüket a jezsuiták. Az atyák az egész Dél-Dunántúlon éltették a katolikus hitet, jórészt nekik köszönhető, hogy megmaradt a keresztény magyarság. 1686-ban, a töröktől való felszabadulás után a jezsuiták beszüntették itt a tevékenységüket, helyüket néhány évvel később a ferencesek vették át, akik hozzáláttak a kápolna kibővítéséhez. 1747-re a környező földesúri családok és Padányi Biró Márton veszprémi püspök támogatásával elkészült a ma is látható épületegyüttes, valamint a templomban található, gazdagon faragott oltárok és szószék alkotta berendezés. A főoltáron álló, ruhába öltöztetett Nagyboldogasszony-kegyszobrot felkereső zarándokokat a közelmúltban felújított és továbbfejlesztett együttes fogadja.

Szöveg: Szende András

Fotó: Kasier Ákos