A győri Káptalandombon áll a Szent István alapította püspökség székesegyháza. Az épület szó szerint magán viseli a keresztény magyar állam történelmének ezer évét, szinte mindegyik század átépítést, újjáépítést hozott, ennek ellenére a templom harmonikus összképet ad. Az első, román stílusú székesegyházat még a 11. században felszentelték, amit aztán a tatárjárás, majd a cseh ostromok után kora gótikus stílusban átépítettek. Az újabb átalakítás Héderváry János idején indult 1386-tól, ekkor épült a templomhoz a püspök nevét viselő kápolna, ahol 1606 óta őrzik a Nagyváradról átkerült Szent László-hermát. A török háborúk idején Győr végvár lett, majd rövid ideig oszmán uralom alatt állt, ezután ismét szükségessé vált a felújítás és átépítés, amivel Draskovich György püspök az itáliai Giovanni Battista Rava építőmestert bízta meg. A következő, érett barokk stílusú átalakítás gróf Zichy Ferenc nevéhez fűződik. Az egyházmegyét ujjászervező főpap a korszak legkiválóbb bécsi mestereit és művészeit kérte fel a munkára. Itt indult Hefele Menyhért magyarországi munkássága, ami később a szombathelyi püspöki együttesben érte el csúcspontját. Győri tevékenysége a belső térre, az oltárokra és a szószékre terjedt ki. A freskókat és az oltárképeket szintén jelentős mester, Franz Anton Maulbertsch festette. A napóleoni háborúk idején a torony megdőlt, megerősítésére egy hatalmas klasszicista támaszfalat építettek a homlokzat elé, így alakult ki a főhajóba bevezető, szokatlanul hosszú kapualj. A legutolsó nagyobb átépítés Széchényi Miklós püspök idején indult már a 20. században, 1911-ben. Ekkor Aigner Sándor tervei szerint lebontották a korábbi apszisokat, helyükre félköríves, neoromán szentélyeket emeltek. Az épület egészét szerencsére elkerülte a korszakban divatos, purista szellemiségű átalakítás, így az egyes évszázadok egymásra rétegződő építészeti lenyomatai továbbra is megmaradtak. A várost a II. világháborúban súlyos bombatámadások érték, 1945 tavaszán a székesegyház tetőzete és a toronysisak is megsemmisült. Röviddel ezután a közeli Püspökvár pincéjében halt vértanúhalált Apor Vilmos 1945. április 2-án, miközben az odamenekülő nőket védte a betörő szovjet katonáktól. Az 1997-ben boldoggá avatott püspök vörösmészkő szarkofágja már 1948-ban elkészült, de a temetést a belügyminisztérium betiltotta, végül csak 1983-ban helyezték örök nyugalomra mai helyén, a Héderváry-kápolnában. A fülke nagy méretű kőlapokból rakott, úgynevezett hímeskő mozaikját Mattioni Eszter alkotta. Az ezeréves székesegyház felújítása 2010-ben indult. A leglátványosabb munkarész során a háború után készült tetőfedést természetes palára cserélték, de megtörtént a homlokzati kőfelületek szakszerű helyreállítása is. A templombelsőben restaurálták a Maulbertsch-freskókat és -oltárképeket, valamint a márványozott felületeket. A boltozatok szükséges szerkezeti megerősítését korszerű módszerekkel felülről, a padlástér felől végezték. A székesegyház helyreállítása mellett a püspöki együttes többi tagja is megújult, így a teljes Káptalandomb visszanyerte méltó állapotát.

Szöveg: Szende András