A tolnai Kalaznó története hasonló sok magyarországi sváb településéhez: a török után betelepedő németek hamarosan felvirágoztatták a százötven év alatt pusztává lett vidéket, majd a második világháborús kitelepítések után épített örökségük rohamosan és többnyire gazdátlanul pusztult. A sváb portákra nemcsak a gazdagság, hanem az urbánus formák gyors átvétele is jellemző volt. Tulajdonosai kitelepítése után az épület is mostoha sorsra jutott: évtizedekig üresen állt, és később sem kapta meg a kellő odafigyelést. De a sok-sok éves elhanyagoltság után különleges gondossággal újult meg a Népi Építészeti Program keretében. Falkutatással határozták meg az eredeti színeket, a tönkrement ablakokat a meglévők alapján rekonstruálták, autentikus technológiával előállított mészfestéket használtak a vakoláshoz, és ami a leglátványosabb: visszaállították a tornác végén épült, hagyományosan csak az elhunytak utolsó útjára bocsátásakor kinyitott úgynevezett lélekajtót.

Szöveg: Szende András

Fotó: Kasier Ákos