A tatai Öreg-tó partján áll a viszonylag szerény, ugyanakkor elegánsan megformált kastély. Építtetője, gróf Esterházy I. József 1727-ben szerezte meg a tatai uradalmat, amit hamarosan felvirágoztatott: Mikoviny Sámuel mérnök tervei szerint lecsapoltatta az elmocsarasodott vidéket, német és szlovák telepeseket hívott az elnéptelenedett falvakba, megalapította a majki remeteséget, illetve a tatai plébániatemplomot. A tatai vár helyén hatalmas barokk kastélyt kívánt építeni, melyhez tervváltozatok egész sorát készíttette Anton Erhard Martinellivel és Fellner Jakabbal. A gróf halála után fia, Esterházy II. Miklós úgy döntött, hogy a vár szomszédságában, de még a tóparton épüljön egy szerényebb kastély a már álló tiszttartóház felhasználásával. A tervezést az immár az uradalmi építészeti irodát vezető Fellnerre bízták. Az 1763-ban megkezdett építkezést már II. Miklós fia, Esterházy IV. Ferenc fejezte be: az épület 1778-ban már lakható volt, de az elhúzódó munkák zárásaként csupán 1806-ban szentelték fel a kápolnát az építtető védőszentje, Assisi Szent Ferenc tiszteletére. Az épület szerénysége ellenére elegáns arányú, részletei mívesen formáltak, de emellett otthonos és meghitt hangulatú, ami a magyar barokkra oly jellemző. Fellner előszeretettel dolgozott francia mintakönyvekből, de a legtöbb épületén – a közelben álló plébániatemplomon, az egri Líceumon vagy a veszprémi püspöki palotán – látható, hogy az ott látott megoldásokat átfogalmazta, jól felismerhető formanyelvet fejlesztett ki. Az épület az egyik legsajátosabb magyar kastély. Két saroktornya még a korábbi évszázadok építészeti hagyományára emlékeztet, a főbejárat nem a tó felőli oldalról, hanem a gazdasági udvarról nyílik. A fennmaradt források szerint az elkészült belső tereket rövidesen ismét átalakították, ami arra utal, hogy az új kastély tervének feladásával az alárendeltebb funkcióra szánt épület fokozatosan vált reprezentációs célokat is szolgáló rezidenciává. A földszinten ekkor alakították ki a korszakban divatos török szobákat, melyek festése hadisátrat imitált. A kényelmesen berendezett kastélyban szívesen időzött a család, az élénk zenei életért külön udvari zenekar volt felelős. A diplomataként szolgáló családfő hamarosan vendégül láthatta I. Ferenc császárt is, igaz, kényszerűségből: Napóleon 1809-es wagrami győzelme után az uralkodó menekülni kényszerült Bécsből, a ráerőltetett schönbrunni békét itt írta alá október 14-én, az emeleti toronyszobában. A kastély újabb virágkora a kiegyezés után következett, mikor Esterházy Miklós József gróf a hazai lovassport központjává fejlesztette Tatát. A bécsi előkelőségek szívesen jártak az itt rendezett futtatásokra, a lovakat angol trénerek készítették fel a versenyekre, számukra külön kis lakóházegyüttes is épült. A jól felszerelt és a császárvárosból könnyen megközelíthető kastély, illetve a környező terület több közös osztrák–magyar, illetve német hadgyakorlatnak is helyet adott az első világháborút megelőző feszült politikai időszakban. A gróf a színjátszásért is rajongott, a kastély szomszédságában 1889-ben adták át a neobarokk-neorokokó színházat, amit a terület specialistájának számító bécsi Fellner és Helmer cég tervezett – az ő művük többek között a budapesti Vígszínház, valamint a szegedi, a kecskeméti, a nagyváradi és a kolozsvári teátrum is. A színházban egymást érték az operaelőadások, a nézőtér megörökítésével Gustav Klimtet bízták meg – ez a legjelentősebb forrás az épületről, ugyanis 1913-ban a következő birtokos, Esterházy V. Ferenc özvegye, Lobkowitz Anna lebontatta, a legenda szerint azért, hogy fiát, VI. Ferencet óvja a bohém társaságtól és legfőképpen a színésznőktől. Erre az időszakra tehető a kastély modernizálása: bevezették a vizet, a villanyt, a telefont, központi fűtés létesült, valamint felépült két különleges fürdőszoba is, az egyiket a holland Delftből származó híres csempékkel, a másikat rózsaszín márvánnyal borították. A sors fintora, hogy a tatai kastély a történelemben kétszer adott otthont menekülésre kényszerülő Habsburg-uralkodónak: a schönbrunni béke aláírása után mintegy száz évvel, a második királypuccsot lezáró 1921-es budaörsi csata után IV. Károlyt és Zita királynét az épület falai között tartották őrizetben, innen szállították őket Tihanyba, majd Bajára, ahol egy brit hadihajó fedélzetén hagyták el az országot. A család a két világháború közötti időszakban is lakta az épületet, Esterházy V. Miklós a front átvonulása után visszatért a kifosztott kastélyba, végül 1948-ban menekült külföldre. Az államosított kastélyba a Budapesti Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézet részlege, majd a Tatai Kórház Idegosztálya költözött. Az épületet átalakították, a belső terekbe válaszfalakat húztak, viszont az ápoltak továbbra is a grófi fürdőszobákat használták. A kórház 1995-ben költözött ki az egészségügyi funkcióra alkalmatlan kastélyból, majd 2001-ben a Műemlékek Állami Gondnoksága vette át az épületet, és kezdte meg a felújítás előkészítését. A Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogramba bekerült kastély felújítása 2018-ban indult el. Az utólagos átépítések elbontása után restaurálták a történeti tereket, köztük a török szobák sátrat utánzó festéseit. A fürdőszoba delfti csempéit specialista szilikátrestaurátorok állították helyre, a díszterem zöld burkolatával farestaurátorok foglalkoztak. A feltárások során kiderült, hogy a kórházi időszakban egyfajta csendes értékmentés zajlott: a lefektetett linóleum épségben megőrizte az alatta lévő, 700 négyzetméternyi eredeti parkettát, a fürdőszobává alakított egykori kápolna álmennyezetének elbontása után feltárult az eredeti díszítőfestés. A homlokzatok visszakapták a kutatás során megállapított barokk kori törtfehér színüket, a korábbi jellegzetes sárga árnyalat helyett. A kastélyhoz csatlakozó 19. századi tájképi kertet is felújították. A helyreállított helyiségekbe részben enteriőrrekonstrukciók, részben kortárs berendezés került, a kapcsolódó kiállítás az új évezred igényeinek megfelelve vezeti körbe a látogatókat a sokáig szinte elfeledett, de mára megújított-megőrzött kastélyon.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Gulyás Attila