A kálvinista Rómának is nevezett város építészeti és szellemi központja a nevéhez méltó méretű Nagytemplom. Az épület elődje a gótikus Szent András-templom 1802-ben, a város nagy részét elpusztító tűzvészben leégett. Az újjáépítéshez a hírhedten fukar városi tanács tervváltozatok egész sorát készíttette el Péchy Mihállyal, a tehetséges hadmérnökkel. Az első variációk még a középkori templom teljes bontásával számoltak, helyén rendkívül hatalmas és merész formájú, 45 méter átmérőjű kupolával fedett kerektemplommal. Ahogy készültek az újabb és újabb tervek, úgy vált egyre feszültebbé a viszony a városatyák és Péchy között. Mikor 1805-ben lebontották a régi templom maradványait, Péchynek az ötödik javaslatát utasították el. A munkát tervek nélkül nem kezdhették meg, ezért a Helytartótanács megbízta Talherr Józsefet, az Országos Építészeti Igazgatóság vezetését, hogy a középkori alapok felhasználásával, valamint Péchy variációinak figyelembevételével készítsen új terveket. Így alakult ki a templom különleges, elnyújtott alaprajzú elrendezése. Közben Péchy díjazás nélkül két újabb változatot dolgozott ki, a hetedik már alkalmazkodott a korábbi templomhoz: két, egymástól távol eső torony, közöttük pedig hatalmas kupola szerepelt az elkészült rajzokon. A megbízók eddigre már elveszni látszottak a tervváltozatok és az építőmesterek között, ezért úgy döntöttek, hogy egy harmadik építőmestert bíznak meg, hogy egységesítse az elképzeléseket és elindítsa a munkát. A gyöngyösi Rabl Károly már komoly szaktekintélynek számított, többtucat hidat és templomot tervezett. Megbízása szerint egyesítenie kellett Talherr alaprajzát Péchy hetedik tervével, de kupola nélkül. Így 1808-ban végül elindulhatott az építkezés, 1821-re a templom nagyjából készen állt. Péchy ekkorra már teljesen visszavonult a munkától, elképzeléseit, sőt szerzői jogait is figyelmen kívül hagyták, mikor tervét önkényesen megváltoztatták. A kupola elhagyásával ráadásul aránytalanná vált az épület, ugyanis a két távol eső torony között kellemetlen hatású űr keletkezett. Rabl ezt úgy orvosolta, hogy mellvédfalat emelt a hatalmas timpanon fölé, amit a tengelyeknek megfelelő osztásban urnadíszekkel koronázott. Ezzel fejeződött be a templom hosszúra nyúlt építése, ami minden méltánytalanság és szükségmegoldás ellenére építészetünk egyik kiemelkedő alkotása lett. Az épület hamarosan fontos történelmi helyszínné is vált: 1849. április 14-én az itt ülésező nemzetgyűlés mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és fogadta el a magyar függetlenségi nyilatkozatot. A templom ráadásul mintaadóvá is vált: Nagyvárad és Kolozsvár „kétágú” református templomain jól megfigyelhető a debrecenit követő elnyújtott alaprajzi elrendezés. Az épület külseje a hiányzó kupola miatt kissé furcsa arányú, belső tere viszont minden változtatás ellenére különösen harmonikus. Egyszerre ünnepélyes és visszafogott, a meszelt felületek és a bútorzat sötét színe elegáns ellentétet képez. Az épület alaprajzi elrendezése jól szolgálja a református hitéletet: az úrasztala és a szószék, jól látható a templom minden pontjáról. A magyar protestantizmus fellegvára a felújítás során visszanyerte puritán szépségét.

Szöveg: Szende András

Fotó: Gulyás Attila,Kaiser Ottó