A magyar kastélyoktól eltérő, a magyar hagyományokat franciás ízléssel vegyítő épületegyüttes a Bódva folyó szigetén helyezkedik el. Építtetője, a lotharingiai származású báró L'Huillier Ferenc János a török háborúk elején állt a császár szolgálatába, részt vett Buda visszafoglalásában, később viszont Rákóczival is szimpatizált – a fejedelem ekkor zálogosította el edelényi birtokát a bárónak. A kissé rendhagyó birtokszerzés miatt gyanúba keveredett L'Huillier csak 1727-ben szerezte vissza a császár bizalmát, ekkor erősítették meg birtokában, így folytathatta a már megkezdett, megfelelően reprezentatív kastély építését. A hengeres saroktornyok és a homlokzat kissé archaikus megformálása a korábbi évszázad felvidéki építészetét idézi, a főhomlokzat előtt húzódó patkószárnyak alkotta fogadóudvar a Párizs környéki kastélyokat mintázza. A kastély tervezőjének személye máig nem teljesen tisztázott, sokáig Johann Lukas von Hildebrandtot, a bécsi Belvedere és a ráckevei kastély építészét tartották az alkotónak, később Giovanni Battista Carlone, az Egerben letelepedő és annak tágabb vidékén tevékenykedő mester tűnt valószínűbbnek. A kastélyt tudatosan telepítették a szigetre, hogy a korabeli felfogásnak megfelelően méltó környezetet biztosíthassanak az együttesnek: a főkapuhoz fasorral szegélyezett nyílegyenes út vezetett, melynek mentén kis kápolna is épült. Az épület mögött pompás kert létesült, amibe belekomponálták a folyóvíz jelenlétét is. L'Huillier 1728-ban bekövetkező halála után előbb özvegye, majd veje, gróf Forgách Ferenc folytatta az építkezést. Forgách lánya, Ludmilla, valamint veje, Esterházy István bízta meg 1769-ben Lieb Ferenc vándorfestőt az emelet hat termének kifestésével. A szinte teljesen épen maradt, rendkívül színvonalas képeken az évszakok, a vidéki élet idilli hangulata és rokokó jelenetek, így hintán kacérkodó nők láthatók. Különösen bájos a négy kontinens ábrázolása: az Afrikát jelképező elefánt furcsa, hosszú ormányú vadkanként jelenik meg. Forgách Ludmilla első házasságából származó fiának, Dessewffy Ferencnek korai halála után a kastély örökös nélkül maradt, és a kincstárra szállt. Ez az épület történetének egyik válságos időszaka volt, ekkor az íves fogadószárnyat és a díszkaput is lebontották. A birtokot 1836-ban vásárolta meg Szász–Coburg–Gothai Ferdinánd herceg, majd az épületben cukorgyárat és egyéb üzemet létesített, amihez vízimalmok kellettek, így a Bódva folyását szabályozták. Később hivatalok, köztük a járásbíróság bérelte az épületet, mígnem 1910-ben a Coburg család nagyszabású felújításba fogott: Ray Rezső tervei szerint neobarokk stílusban újjáépítették és kiegészítették a kastélyt, többek között visszaállt a fogadóudvar a korábbinál is pompásabb öntöttvas kapuzattal. A kastély 1928-ban állami tulajdonba került, és ismét hivatalok működtek a falai között, viszont a szocializmus évtizedei alatt egyre elhanyagoltabbá vált. A freskókkal díszített termeket felosztották, a parkban sportpálya épült. Az épületben komoly szerkezeti problémákat és vizesedést tapasztaltak. A kastély 2014-re teljeskörűen megújult, ráadásul környezetét is rendezték, így rekonstruálták a felvezető fasort, a kápolnát, emellett a Bódva-ágak rehabilitációja is megtörtént.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Gulyás Attila