Eger egyik legjelentősebb barokk műemléke 1740-től püspöki palotaként, majd 1804-től a város érsekeinek rezidenciájaként szolgált. Három 17. század végi városi ház egybeépítésével kezdődött az építkezés, amelyek kőfalai máig azonosíthatók a földszinti helyiségekben. Erdődy Antal Gábor püspök 1715-ben bízta meg Giovanni Battista Carlonét a reprezentatív átépítéssel. 1732-re készült el az U alaprajzú egyemeletes palota gazdagon díszített homlokzattal és címeres-feliratos kapukkal. Bél Mátyás leírása szerint ekkoriban a palota emelte leginkább a város szépségét. Eszterházy Károly püspök Fellner Jakab tervei szerint gyökeresen átalakította az épületet: egy emelettel megemelte, Carlone szobordíszes attikafalát lebontatta, és szigorúbb, monumentálisabb karaktert adott a rezidenciának. Az építkezés során felhasználta az elődje, Barkóczy Ferenc püspök, későbbi esztergomi érsek által Tárkányban olasz mintára építtetett kastélya elbontásából származó elemeket is. A kétemeletes épület 1786-ra nyerte el mai formáját. A déli, Líceum térre néző szárny Pyrker János érsek idején, 1828-ban épült ki. A ma is látható palota háromszintes főhomlokzata a díszudvarra néz, amelyet két oldalszárny fog közre. A földszint középkori eredetű, zegzugos terei kváderkő falazatukkal tanúskodnak a korábbi épületekről. A reprezentatív első emeletet dísztermek sora foglalja el, közülük kiemelhető a Madaras terem eredeti falképeivel. Fellner mesteri térkompozíciója a kocsiáthajtót, az előcsarnokot és a lépcsőházat egységes térsorba szervezi. A délnyugati szárnyban kétszintes magánkápolna található, amely a palota szakrális és építészettörténeti csúcspontja. A szigorú, záróköves ablakok és a monumentális térképzés Eszterházy klasszicizáló késő barokk ízlését tükrözik. 1964-ben a helyi termelőszövetkezet, majd az Egervin kapta meg az épületet – a pincerendszert bortárolásra használták. A közel tíz évig tartó helyreállítás a 18. századi állapot újrateremtését tűzte ki célul. A még a korai építkezésből származó alapozási hibákat elhárították, így a teherhordó falszerkezetek állékonysága megmaradt. Ahol a faanyag egészsége lehetővé tette, megőrizték az eredeti fafödémeket és a 18. századi nyílászárókat. Restaurálták a kápolna részleteit is, feltárva a Carlone-kori homlokzati tagozatok töredékeit is. A földszinti terekben múzeumi kiszolgálófunkciók kaptak helyet: pénztár, kávézó, ajándékbolt és vinotéka várja a látogatókat. Az első emelet díszudvari térsora a kincstárnak ad helyet, míg a második emeleten enteriőrtörténeti kiállítás mutatja be az egyházi reprezentáció évszázadait. A felújítás különleges eleme a magas minőségű anyaghasználat: a folyosókra mészkőburkolat, a dísztermekbe intarziás parketta készült, a történeti stukkók és freskók mellett. A megújuló középső szárnyhoz három eltérő karakterű kertrész kapcsolódik. A keleti díszkertet megnyitották a város felé, így Eger egy új közparkkal gazdagodott. A rekonstrukció nemcsak műemlékvédelmi, hanem városfejlesztési jelentőséggel is bír: a palota az egyház ezeréves egri jelenlétének élő dokumentuma lett.

Szöveg: Ohmacht Petra

Fotó: Fejes Bence