Erdély második legnagyobb alapterületű templomát a 14. század közepén kezdték építeni egy gótikus előd helyén, hogy a város polgárainak hitét és erejét hirdesse, de sem a kezdetekről, sem a templom 15. századi elkészültéről nem rendelkezünk pontos adatokkal. A 19. században emelt, neogótikus torony 80 méteres magasságával ma is Erdély legmagasabb templomtornya. Az épület története során számos felekezet dicsérte Istent a falai között. Volt katolikus, lutheránus, református és 150 évig unitárius birtokban is, hogy aztán 1716-ban visszakapják a katolikusok. Falai között állva odaképzelhetjük magunkat a korábbi országgyűlésekre, Bethlen Gábor fejedelemmé választására vagy Márton Áron püspök zsidóüldözést elítélő beszédének hallgatóságába. A meghatározó események ellenére azonban csak a 19. század végétől lett valódi jelentőségének megfelelően látható az épület, amikor elkezdték lebontani a templomot körülvevő épületeket. Építészeti bravúrjai közül kiemelkedik a nyugati homlokzat Zsigmond király címereivel, a négy gótikus kapu, valamint a toronyba vezető, Európában is ritkaságnak számító „királylépcső”. Ez a kettős csigalépcső úgy fonódik egymásba, hogy két ember egyszerre mehet rajta fel és le anélkül, hogy találkoznának. További különlegessége, hogy csarnoktemplom, tehát a főhajó és a mellékhajók egyforma magasságúak, tágas, levegős teret alkotva, sekrestyeajtója pedig az erdélyi reneszánsz egyik legkorábbi remekműve. Főoltára neogótikus, mellékoltárai barokk stílusúak. A 2018 és 2022 között zajló teljes felújítás nemcsak megmentette az épületet, de számos történelmi emléket is napvilágra hozott. A barokk oltárok és a szószék megtisztultak, a tetőszerkezet megújult. A legizgalmasabb felfedezések közé tartozik, hogy megtalálták a templom eredeti, 14. századi járószintjét, amely 90 centiméterrel a mai padlózat alatt fekszik, valamint előkerült egy középkori oltárasztal és több síremlék is. Új oltár is épült, annak utódaként, amit Márton Áron felszentelt, de a kommunizmus alatt összetörtek. A felújítás óta a torony is látogatható, páratlan kilátást nyújtva a városra. A templom déli oldala mellett magasodik Fadrusz János remekműve, a Mátyás király emlékmű. A szoborcsoport az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert, Kolozsváron pedig 1902-ben avatták fel fényes ünnepségek közepette. A kompozíció a nagy királyt győztes seregén végigtekintve ábrázolja, erőt és nyugalmat sugározva. Bár a bronz öröknek tűnik, a 2000-es évekre az emlékmű állapota kritikussá vált. A talapzatba szivárgó víz miatt a kőszerkezet mállani kezdett, a lovas szobor pedig vészesen megdőlt. A restaurálás igazi mérnöki bravúr volt: a szakemberek egy acélszerkezettel emelték le a több tonnás szobrot, hogy alatta teljesen újjáépíthessék a teherhordó talapzatot. A bronzalakok belsejében lévő, elrozsdásodott vasvázat cinkezett vázra cserélték. Ha Erdély magyar szívét keressük, Kolozsvár főterén találjuk meg, ahol két monumentális alkotás, a Szent Mihály-templom és a Mátyás-szoborcsoport önmagában igazolja, hogy joggal hívják a települést „kincses városnak”.

Szöveg: Huber Szebasztián

Fotó: Kaiser Ottó