Sárospatak várának neve egybeforrt a magyar szabadságért folytatott évszázados küzdelmekkel. A középkori várat a török elől vidékre menekülő Perényi Péter építette át 1534-től reneszánsz erődített kastéllyá. A gótikus Vörös torony reneszánsz kandallókkal, ablakkeretekkel gazdagodott, a felkért itáliai hadmérnökök az ágyúknak ellenálló úgynevezett olaszbástyákkal tagolt fallal vették körbe nemcsak az Öregvárat, hanem a várost is. Ekkor épült a palota mai Perényi-szárnya is. A birtok a Dobó családra szállt, majd Lórántffy Zsuzsanna hozománya lett. I. Rákóczi Györggyel kötött házassága révén a két család hatalmas vagyona egyesült, mely lehetővé tette a várkastély ismételt átépítését, ráadásul Rákóczit 1630-ban Erdély fejedelmévé választották, ami további reprezentációs igényeket támasztott. A Vörös toronyban ekkor készült el a bokályos ház, vagyis a török csempékkel burkolt fogadószoba. A tornyot és a palotát az úgynevezett Lórántffy-loggiával kötötték össze, ami a magyar reneszánsz építészeti igazi gyöngyszeme. A Perényi-szárnyra emeletet húztak, ennek északkeleti szegletén épült fel 1651-ben a festett Sub Rosa terem, ami nevét a zárókövön látható rózsáról kapta. 1669-ben itt tanácskoztak – sub rosa, vagyis hallgatást fogadva – a Wesselényi-összeesküvés résztvevői: Wesselényi Ferenc, I. Rákóczi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter. A Habsburg-ellenes szövetség lelepleződött, a résztvevőket kivégezték, a fiatal Rákócziért azonban édesanyja, Báthori Zsófia közbenjárt a császárnál, így váltságdíj ellenében kegyelmet kapott, viszont Patakra császári csapatok vonultak be. I. Rákóczi Ferenc ettől kezdve viszonylag csendes életet élt, azonban felesége, Zrínyi Ilona és fia, II. Rákóczi Ferenc ismét a magyar szabadságküzdelmek központi figuráivá váltak – ahogy Sárospatak is ezen törekvések jelképes helyszíne lett. Az utolsó kuruc országgyűlését is a Vörös torony nagytermében tartották 1708 novemberében. Egy évvel később I. Lipót Donatus Trautson hercegnek zálogosította el a birtokot. A hercegi dinasztia a 18. században nem végzett nagyobb átalakítást az épületen, ezáltal meg is őrizte késő reneszánsz formájában, viszont jelentősen modernizálták hegyaljai szőlőbirtokaikat, három német telepesfalu – Hercegkút, Károlyfalva, Rátka – létrehozásával. A következő birtokos, Bretzenheim Ferdinánd viszont jelentős változtatásokat hajtott végre 1838–1839-ben, ekkor kapta a várkastély romantikus kiegészítéseit, a külső várárokban tájképi kert létesült. Az együttes 1875-től 1945-ig a Windischgrätz család birtokában volt, az államosítás után népfőiskola, alkotóház működött benne, illetve megalapították a Rákóczi Múzeumot. A Magyar Nemzeti Múzeum intézményeként működő várkastélyban, illetve tágabb környezetében több fejlesztés is lezajlott az elmúlt időszakban: felépült a Rákóczi-látványtár, így a korábban raktárakban álló műtárgyak jelentős részét láthatja a nagyközönség. Feltárták és bemutatták I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyét, valamint konzerválták a Vörös torony középkori és reneszánsz kőemlékeit. A korábban méltatlanul elfeledett külső várfalak helyreállítása is megkezdődött, ezen munkák leglátványosabb eleme a Lőportorony restaurálása volt.

Szöveg: Szende András

Fotó: MTI