A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház Közép-Európa egyik legrégebbi épen fennmaradt műemléke, ami több fontos történelmi esemény, építészeti korszakváltás lenyomatát őrzi magán. A várban álló székesegyház és érseki palota történelmi és művészeti jelentősége nemcsak egyházi, hanem nemzeti és egyetemes szempontból is kimagasló. Az erdélyi püspökség megalapítására már a 11. század legelején sor került, ekkor épült az első háromhajós bazilika, amit csak ásatásokból ismerünk. Alapfalainak vonalát eltérő színű festés jelzi a mai székesegyház padozatán. A régit felváltó nagyszabású bazilika építése a 12-13. század fordulóján kezdődött. A két különálló templomot a 20. század eleji régészeti ásatások során tárta fel és különítette el Möller István, majd Fridli Sándor építész. Az első épületből az alapfalak mellett néhány faragványt ismerünk, köztük a „Maiestas Domini”, azaz az Isten dicsősége domborművet. Az újabb székesegyházhoz kapcsolódó kutatások több, évszázadokon átívelő periódusváltást is elkülönítettek, amit a vizsgált épületrészek mellett a történelmi tények és leírások is alátámasztanak. A templom mai formájában és elrendezésében e több évszázadnyi történelem gyűjtőhelyévé vált: a román stílusban megkezdett építkezést a tatár és szász pusztítás után már gótikus stílusban folytatták és bővítették, így épülhetett ki sokszögzáródású szentélye, valamint díszes nyugati főkapuja. Reneszánsz kori a 16. században hozzáépített Lászói- és Várdai-kápolna, illetve ekkor készült el a bazilika szószéke és oltára is. A kereszthajó apszisában ugyanebből az időszakból származó freskótöredékek találhatók. 1565 és 1715 között a székesegyház református kézbe kerülését követően a belső berendezés nagy része elpusztult, ráadásul a császári seregek 1603-ban, a törökök 1658-ban feldúlták a templomot. Miután újra a katolikusok rendezkedtek be a falak között, Hoffmayer Simon alkotta meg a székesegyház főoltárának felépítményét. Látványos rózsaablaka 1927-ben készült el Róth Miksa műhelyében. A székesegyház amellett, hogy a különböző korszakokból származó izgalmas részleteivel gyönyörködtet, több történelmi személy végső nyughelye is. Itt temetkeztek a Hunyadiak, Izabella királyné és fia, valamint János Zsigmond fejedelem. A sírboltban Erdély püspökei nyugszanak, köztük a főegyházmegye legnagyobb hatású püspöke, Márton Áron is. A fosztogatások miatt azonban nem egy itt található szarkofág áll üresen. A székesegyház és a gyulafehérvári érsek székhelyéül szolgáló palota a századforduló óta több helyreállításon is átesett: az épülethez kapcsolódó műemléki, művészeti és szellemi értékek megfelelő összegzése miatt azonban csak a 2000-es években kezdődhetett meg több kritikus állapotban lévő épületrész helyreállítása. Ez napjainkban is tart, és az épület statikai, gépészeti és díszítőelemeinek felújítására is kiterjed. Kiemelt hangsúlyt kapott a 2016-ban megnyílt, a székesegyház történetét ismertető kiállítás, valamint az épület látogathatóságának fejlesztése is: ennek köszönhetően ma a bazilika tornyába is feljuthatnak az ide érkező hívek és turisták.

Szöveg: Juhász Gabriella