Szombathely városfejlődésének meghatározó dátuma az 1777-es év. Ekkor alapította meg Mária Terézia az akkori kisvárosban a püspökséget, ami hatalmas fejlődést indított el. Az első főpásztor, Szily János lenyűgöző lelkesedéssel és optimizmussal kezdte meg székvárosa kiépítését: az akkor még csak kétezer fős városba ötezer férőhelyes székesegyházat terveztetett. A felkért építész, Hefele Menyhért – vagyis Melchilor Hefele osztrák építész – élete egyik főművét alkotta meg itt. A főtemplommal szoros egységben, egy teret alkotva épült fel a püspöki palota és a szeminárium épülete. Az együttes közvetlenül az ókori Savaria, Szent Márton szülővárosának romjai felett áll, Szily ezzel is kifejezte szándékát az ókeresztény hagyományok folytatására. Az építkezés közben feltárt maradványokat a tudós püspök palotájában mutatta be, ezzel létrehozva hazánk első múzeumát. Hefelét 1794-es halála után az általa tervezett, félkész székesegyházban temették el, munkáját pallérja, Anreith György fejezte be 1814-ben. A kéttornyos székesegyház homlokzata a klasszicizmus előhírnökének is tekinthető, noha arányait tekintve a jezsuiták barokk római főtemplomát, az Il Gesùt másolja. A belső tere még a 18. századi hagyományokat követi, bár az oldalfalak előtti oszlopok monumentalitása már meghaladja azokat. A szószék és a főoltár művészeti párhuzamait Hefele egyéb művein – így például a győri székesegyházon – fedezhetjük fel. A falakat és az oszlopokat rózsaszínes márványozással borították – a bonyolult, főleg itáliai mesterek által ismert technika miatt ezek a felületek szinte olyan értékesek, mintha valódi márványból készültek volna –, a kiemelt részleteket aranyozták. A püspök a templom kifestésével Franz Anton Maulbertschet, az életműve nagy részét hazánkban létrehozó neves művészt bízta meg, akinek halála után legtehetségesebb tanítványa, Josef Winterhalder folytatta munkáját, többek között az oldalfalak freskóival, létrehozva ezzel az egyik leglátványosabb magyar barokk templombelsőt. A látszatarchitektúra jellegű festés optikailag megnyitotta a teret, az így is hatalmas belsőt még nagyobbnak mutatva. Mindez már sajnos csak a múlt, ugyanis a székesegyház súlyosan megsérült az 1945. március 4-i amerikai légitámadás során. A legújabb hadtörténeti kutatások szerint egy fatális hiba okozta a tragédiát: az eredeti célpont a város teherpályaudvara volt, de egy hibás parancs miatt a repülőgép-kötelék összes tagja egyszerre szabadult meg a fedélzetén szállított robbanóeszközöktől, így minden tervszerűség nélkül hullottak a bombák a városra. Ezek közül négy a székesegyházat, egy pedig a püspöki palotát találta el. A bombák átszakították a mennyezetet, ezzel az összes Maulbertsch-freskó megsemmisült. A leszakadó boltozatok az oldalfalak Winterhalder-képeit, valamint a belső díszítéseket is magukkal rántották. Alig pár perccel a támadás után már csak egy kiégett, vakon meredező homlokzat fogadta a pincékből előbújó szombathelyieket, akik neki is láttak az újjáépítésnek. A székesegyházat 1947. szeptember 7-én újraszentelték, viszont a belső díszítés helyreállítása nem történt meg, megégett márványozás, csupasz falak, csonkolt oszlopok fogadták évtizedekig a híveket. A rekonstrukció elindítására a rendszerváltásig kellett várni. Az elpusztult díszítések, falfelületek helyreállításáról született konszenzus, a freskók sorsáról viszont máig sem. Az akkori tervező, Deák Klára három verziót vázolt fel: a freskók restaurálását, helyük üresen hagyását vagy pedig mai, kortárs mű készítését. Végül az egykori freskók látszatépítészeti kereteit rekonstruálták Heitler András, Boromisza Péter és Pintér Attila közreműködésével, azonban a figurális jelenetek helyére kékes árnyalatú „ég” került. Hiszen egy freskó, egy egyedi műalkotás rekonstruálása sokkal nehezebb kérdés, mint egy elpusztult épület esete. Az újjáalkotást gyakorlati akadályok is nehezítik, hiába maradtak fenn vázlatok Maulbertschtől és fényképek a háború előtti állapotról, a részleteket sokszor nem lehet jól látni, ráadásul egy íves felületre festett freskó egészen máshogyan mutat lentről, mint közvetlen közelről. A ma látható állapot jó kompromisszumnak tekinthető: a templombelső eredeti állapota könnyen elképzelhető, az üres mezők jól mutatják a háborús pusztítást, és a későbbiekben, ha a technológiai lehetőségek megengedik, a freskó helyreállítása is lehetséges lesz – amit egyre többen sürgetnek és szorgalmaznak. Winterhalder oldalfalon látható freskóinak helyére a Caravaggio stílusában alkotó kortárs festő, Kisléghi Nagy Ádám festményei kerültek. A korábban már megújult belső térhez méltatlan volt a székesegyház megszürkült homlokzata és az előtte lévő tér rendezetlensége. 2015–2016 során újították fel a homlokzatokat, restaurálták a kőfelületeket. A toronysisakok a bombatámadás óta alá voltak dúcolva, a munkák során ezek stabilizálása is megtörtént, a hajó feletti tetőszerkezet megerősítésével együtt. A környező tér és a püspöki palota helyreállításával a Szily János, illetve Hefele Menyhért által létrehozott együttes ismét teljes pompájában várja a híveket és a látogatókat.

Szöveg: Szende András

Fotó: Kasier Ákos