Az elmúlt évszázadokban az éhínséget gyakran a raktározás megoldatlansága okozta: a bőséges években szinte hegyekben állt a gabona, majd az azt követő gyenge termést hozó időszakokban rövid időn belül éhínség tombolt. Ezért is volt hatalmas jelentőségű a magtárak kialakulása. A 18. századra kifejlesztett épülettípus úgy működött, mint egy fiókos szekrény: a rekeszekbe egyszerre annyi anyagot töltöttek, amennyi nem ment tönkre, a szellőzést kis ablakokkal biztosították. A török háborúk után újjáéledő országban egymás után épültek a magtárak, így Budajenőn is hatalmas tárolót építettek a birtokos skót bencések. A sokáig gazdátlan épület több ütemben zarándokszállásként, kiállító- és rendezvénytérként született újjá. A gyönyörű, tágas, a földszinten boltozott, az emeleteken merész gerendázattal fedett terek különösen alkalmasak közösségi események számára. Az utolsó ütemben az épület tágabb környezete is megújult. A felújítást Pro Architectura-díjjal és Év Homlokzata díjjal is elismerték.

Szöveg: Szende András

Fotó: Gulyás Attila