Budapest legrégibb, ma is működő zsinagógája nem a történelmi zsidónegyedben, hanem Óbudán található. A szabad királyi városok, mint Pest és Buda, sokáig tiltották a „Mózes hitűek” letelepedését, a földesurak viszont szívesen vették, ha a szorgalmas kereskedők fellendítették településeik gazdasági életét. Így a Zichy grófok kiváltságokkal látták el a gyarapodó hitközséget, melynek tagjai 1817-ben új imaház építéséről döntöttek a korábbi barokk épület helyén. A tervezéssel Landherr András építőmestert bízták meg, akinek tervei szerint ugyanekkor épült egy másik zsinagóga is a felvidéki Hunfalván. Az épület stílusát tekintve még távol áll a Dohány utcai vagy a szegedi zsinagóga keleties formáitól, klasszicista külseje ókori görög–római templomot idéz. A belső tér – a 18. századi zsinagógákétól eltérően – egyterű, aszimmetrikusan elhelyezett karzatokkal, ami a korszak keresztény templomaihoz hasonló. Szintén a akkori protestáns építészettel rokon az oltárszerűen kialakított tóraszekrény, valamint a tér közepén elhelyezett, sarkain obeliszkekkel kiemelt bima, vagyis tóraolvasó emelvény. Az épületet a 20. század elején szecessziós stílusban átalakították Ullmann Gyula tervei szerint, ekkor készült a boltozatok élénk, buja ornamentális és geometrikus festése (a zsidó vallás tiltja az emberábrázolást). A holokauszt miatt megfogyatkozott hitközség nem tudta fenntartani az épületet, ezért eladta a magyar államnak. Ezt követően különböző, méltatlan funkciók kaptak itt helyet, többek között a Magyar Televízió stúdiója működött az időközben födémekkel felosztott térben. A zsinagóga 2010-ben nyerte vissza eredeti rendeltetését, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) működtetésében. Ezután megkezdték a belső tér felújítását, illetve rekonstrukcióját. Az elpusztult bimát – archív fényképek és dokumentumok segítségével – a legkisebb részletekig kiterjedő gondossággal újjáépítették. A tóraszekrényt restaurálták, ahogy a mennyezet festését is. A pusztulás mértéke miatt itt gyakorlatilag újraalkotásra volt szükség, a szakemberek nem kevesebb mint huszonötezer apró Dávid-csillagot festettek fel a boltozatra. Az új igények, illetve a módosult vallási előírások miatt megváltozott az épület funkcionális rendje, az egykor a nők által használt karzatokon irodát, közösségi tereket, tantermeket és játszóházat alakítottak ki. A régi csillárokat restaurálták, a további szükséges világítótest a mai formanyelvet képviseli, időtlen, elegáns módon. Az eredeti, rögzített padozatból álló bútorzat helyreállítása nem történt meg, az igényeknek megfelelően variálható, asztalokból és székekből álló berendezés került a belső térbe, ami így az istentiszteleteken kívül koncertekre, vagy akár a vallási szövegek tanulására is alkalmas. A felújítási munkák zárásaként, a felavatás 200. évfordulóján, 2021-ben visszakerült a homlokzati timpanonba a különleges, héber számlapos óra. A számok – ahogy a héber szövegek is – jobbról balra olvasandók, vagyis az óramutatók a megszokottal ellentétes irányba mozdulnak. Ezzel vált teljessé a hányatott sorsú épület újjászületése.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Földházi Árpád,MTI