A magyar építészet egyik csúcsteljesítménye, emellett hazánk meghatározó kulturális intézményének otthona az Ybl Miklós tervezte Operaház. Egy önálló dalszínház igénye már a 19. század elején megfogalmazódott, ekkor a megzenésített drámákat még a Nemzeti Színház eleve szűkös épületében mutatták be. Az építkezés legnagyobb támogatója báró Podmaniczky Frigyes,”, valamint gróf Andrássy Gyula miniszterelnök volt. Rövid időn belül egyetértés született, hogy az operaházat az akkoriban megnyitott Sugár úton, a mai Andrássy úton kell felépíteni, a konkrét helyszínt az akkor még beépítetlenül álló Hermina téren jelölték ki. A belügyminiszter 1873. szeptember 10-én írta ki a pályázatot, amire hazánkból Ybl Miklóst, Steindl Imrét, Szkalnitzky Antalt és Linzbauer Istvánt hívták meg, valamint a bécsi Ferdinand Fellner és a gothai Ludwig Bohnstedt vett rajta részt. A következő év januárjáig vázlatokat vártak az építészektől, hogy azok alapján kijelöljék a végleges tervek kidolgozóját. Végül hat beérkezett pályamű közül egyértelműen – a bizottság nyolc tagjából hét szavazatával – Ybl tervét találták a legjobbnak, illetve kivitelezésre leginkább alkalmasnak. A győztes pályamű a korszak legjelentősebb színházépületeit, a párizsi, a bécsi, valamint a drezdai operaházat vette mintaként, természetesen a mesterre jellemző egyedi formanyelv szerint átdolgozva. A pályázati győzelem után Ybl hosszasan érlelte az épület tervét, legalább kilenc változatot készített, melyeket a kiváló munkatárs, Schickedanz Albert, a Hősök tere későbbi megálmodója vetett papírra: az egyik klasszicizáló jellegű volt, a másik Andrea Palladio reneszánsz vicenzai épületeit idézte, míg egyre inkább alakot öltött az épület ma látható, végleges formája. A változtatásokat természetesen a korlátozott pénzügyi lehetőségek, valamint a telek viszonylagos szűkössége is indokolta. Ybl ezekből a hátrányokból előnyt kovácsolt, az oldalhomlokzatok egyszerűsége még harmonikusabbá teszi az épületet, a kocsifelhajtóval ellátott, hátrafelé fokozatosan szélesedő épülettömeg optikailag megnöveli a homlokzat előtti teret. A végleges tervek elfogadása után 1875 őszén indult el az építkezés, a kiviteli részletek készítésével párhuzamosan. A csodálatos épületet kilencévnyi munka után, 1884. szeptember 27-én adták át, Erkel Ferenc a Hunyadi László nyitányát, majd a Bánk bán, illetve a Lohengrin első felvonásának előadását vezényelte. Az épület rendkívüli szépségű, mind külsejét, mind a belső tereket tekintve. Az öt tengely széles rizalit, valamint az azt megismétlő, háromtengelyes kocsifelhajtó a mögötte húzódó épülettömb pazar és eleven beteljesülése. A rizalitot félkörívben záródó loggia tagolja, ami befordulva is folytatódik, fokozatosan egyszerűsödve szerves átmenetet alkotva az oldalhomlokzatok felé. A zárt falfelületek fülkéiben Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, illetve négy, a színjátszáshoz köthető múzsa, Erato, Terpszikhoré, Thália és Melpomené szobrai kaptak helyet. A rizalit és a homlokzat által alkotott két sarokba Ybl eredetileg szökőkutakat tervezett, ám ott végül az épület jelképévé váló szfinxek kaptak helyet. A homlokzat párkányzatán a legjelentősebb operaszerzők, többek között Mozart, Gluck, Beethoven, Wagner és Haydn szobrai állnak. A mai szoborgaléria 1966-ban került a helyére, ekkor a megváltozott repertoár miatt néhány zeneszerzőt kicseréltek: Pergolesi, Orlando di Lasso, Lully, Meyerbeer helyére Smetana, Csajkovszkij, Rossini és Donizetti alakja került. A visszafogott oldalsó és hátsó homlokzatokat egy-egy további kocsifelhajtó, illetve három nagy méretű, a díszletek szállítását lehetővé tevő kapu tagolja. Az épületet hatalmas, teknő formájú tetőzet koronázza, ami összefogja a nézőtér feletti részt, valamint a zsinórpadlást. A kocsifelhajtóból nyíló főbejáraton a szélfogón keresztül a lenyűgöző előcsarnokba jutunk, melynek dongaboltozatát Székely Bertalan freskói díszítik. Az innen nyíló bámulatos térformálású, négykarú lépcsőház helyenként további két ágra oszlik. Oldalfalait márványozás, mennyezetét Than Mór freskói borítják. A főlépcsőház ágaiból a nézőteret, illetve azzal szemben a büfé-társalgót lehet megközelíteni. A két szint belmagasságú, az épület tengelyéhez képest merőlegesen elnyúló terem ikonográfiai programja Dionüszosz, a test örömeinek istene köré épül – szemben a nézőteret uraló, az emelkedett szellemiséget képviselő Apollóval. A márványozott oldalfalak felett, az ablakokkal szemben Feszty Árpád különböző hangokat ábrázoló freskói láthatók, így a madárdal, a viharzúgás vagy éppen a visszhang jelenik meg. A büféből a különleges szépségű dohányzófolyosón át a kocsifelhajtó feletti teraszra juthatunk. A főlépcső másik ágán az épület szívébe, a patkó alakú, háromemeletes nézőtérre érkezünk. A zsöllye, illetve a földszinti páholyok fölött két további páholysor, valamint az oszlopokkal tagolt kakasülő kapott helyet. A külön szalonból nyíló kétszintes királyi páholy kiemelkedik a nézőtér ívéből, tömegét a Tenor, a Szoprán, az Alt és a Basszus allegorikus szobrai koronázzák meg. Hasonlóan kétszintes kialakításúak a patkóívet lezáró proszcénium páholyok is. A nézőteret Lotz Károly monumentális, a Zene apoteózisát ábrázoló freskója borítja, melynek közepén a hatalmas csillár függ. A színpad és a nézőtér közé úgynevezett vasfüggöny épült, ennek és sok egyéb megoldásnak, így a menekülőutak gondos tervezésének köszönhetően az Operaház korának egyik legbiztonságosabb és színpadtechnológiáját tekintve legkorszerűbb színháza volt. Az épületet többször átalakították, illetve felújították, 1912-ben Medgyaszay István, majd 1980 és 1984 között Siklós Mária tervei szerint. A nagy, átfogó rekonstrukcióra 2017 és 2022 között került sor, ekkor a műemléki értékek helyreállítása mellett a színpadtechnika és az épületgépészet korszerűsítése is megtörtént. A tervezést részletes történeti dokumentáció és 3D felmérés alapozta meg, az épület akadálymentessé, az eredeti elrendezését visszakapó zsöllye kényelmesebbé vált. A szakemberek figyelme még az olyan apró részletekre is kiterjedt, mint a belső tér eredeti, gázláng alapú megvilágításának visszaállítása, vagy a páholyokat takaró függönyök apró részleteinek rekonstrukciója. A belső terek restaurálása mellett az új közönségforgalmi terek, mosdók magas minőségű, kortárs formanyelvű arculatot nyertek. Az Operaház így ismét méltó helyszíne lett az ott folyó világszínvonalú értékteremtő-értékmentő művészi munkának.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Gulyás Attila,Fejes Bence