A Szent István alapította egyházmegye széktemploma a várban állt, azonban a török uralom végére szinte teljesen elpusztult. Ekkor egy középkori eredetű városi templomot tettek meg székesegyháznak, de az hamarosan szűkössé vált az időközben pompásan kiépült barokk székváros számára. Az újjáépítést szervező püspökök, Barkóczy Ferenc, majd Esterházy Károly már a 18. század második felétől készíttettek terveket egy új templomhoz, de a megvalósulás elmaradt. Azonban már ekkor körvonalazódott az az elképzelés, hogy a székesegyházat az akkor épülő, egyetemnek szánt Líceummal szemben építsék fel, ezáltal rendkívül reprezentatív, Rómát idéző teret hozva létre. Az 1827-ben kinevezett új érsek (Eger 1804 óta érsekségi székhely), Pyrker János László szerint az akkori „érseki templom alig különbözött egy falusi templomtól”. Egri kinevezése előtt Pyrker Velence pátriárkája volt, így érthető, hogy a Szent Márk-bazilika után nem volt elégedett az új székvárosában tapasztalható állapotokkal. Az érsek először Packh Jánostól, az esztergomi bazilika második építészétől rendelt terveket, de az olaszos jellegű, önálló harangtornyos megoldás nem valósult meg. Pyrker ugyanis végül Hild Józsefhez fordult, ekkor a templomépítés ügye végre lendületet vett: az 1831-ben megkezdett épületet öt év múlva fel is szentelték. A korábbi terveknek megfelelően a Líceummal szemben felépülő székesegyház érdekes tömegű, önálló geometriai testekből összeállított épület. Zömök tornyai hátulra, a szentély két oldalára kerültek, ezek Hild többi templomán is hasonló megformálásúak. A főhajó fölé hengeres tömegű kupola magasodik. A székesegyház összetett elrendezése lentről, a térről nem is érzékelhető, csak a város magasabb pontjairól nézve tűnik fel. Ez az érdekes, kissé „darabos” elrendezés erősen emlékeztet a velencei Szent Márk-bazilikára, az érsek számára oly kedves épületre. Az itáliai kapcsolat máshol is tetten érhető: a templom monumentális szobrait Marco Casagrande készítette, akit Pyrker hívott hazánkba. A térről az előlépcsőn felfelé haladva Szent István és Szent László, majd feljebb Péter és Pál apostolok alakjai állnak, előbbiek a korra jellemzően magyaros ruhában. Ipartörténeti érdekesség, hogy Szent Pál kardját az akkor alapított szilvásváradi vasöntödében készítették, oldalán máig olvasható a „SZILVÁS” felirat. A korinthoszi oszlopok alkotta portikusz felett a Hit, a Remény és a Szeretet allegorikus alakjai állnak, körülöttük angyalok. A belső kialakítás koncepciója még Hild elképzeléseit tükrözi, a falakat kísérő korinthoszi oszlopok sora különösen reprezentatívvá teszi a teret. A mennyezet kifestése 1910-ben készült, a kupola apokalipszist ábrázoló freskóját 1950-ben készítette Takács István mezőkövesdi festő. A felújítás első üteme 2020-ban indult el a külső homlokzatokkal. A vakolat színárnyalatát Joó János festő 1836-os akvarellje alapján választották ki. Restaurálták Casagrande műveit és az összes kőelemet. Ezt követte a belső tér helyreállítása, ahol a márványozott felületeket, az oltárképeket és a falfestéseket is restaurálták a szakemberek. A monumentális előlépcső, valamint a templom teljes környezete is megújult, így a székesegyház visszanyerte méltó formáját.

Szöveg: Szende András

Fotó: Fejes Bence