A bonchidai Bánffy-kastély, az „erdélyi Versailles" évszázadokon keresztül a losonczi Bánffy család rezidenciája volt. A család több mint ötszáz évig, a Luxemburgi Zsigmondtól kapott adományozástól a második világháború végéig építette és formálta a lenyűgöző épületegyüttest. Nem véletlen, hogy ma Erdély egyik legjelentősebb műemlékeként tartják számon mérete, építészeti és szobrászati értékei, valamint a család politikai, művelődési és művészetpártoló szerepe miatt. Az épületegyüttes eredete bizonytalan, a 13. századtól egy udvarház állt itt, amelyből a 17. században Bánffy Dénes, I. Apafi Mihály fejedelem bizalmasa teremtett megerősített várkastélyt négyszögletes alaprajzzal, sarkain kör alakú tornyokkal. A kastély igazi fénykorát a 18. században élte, amikor Bánffy Dénes, Mária Terézia főlovászmestere – a 17. századi Dénes dédunokája – a bécsi udvar ragyogását hozta magával Erdélybe. Az ő megbízásából épült fel a díszudvart közrefogó U alaprajzú barokk szárny, amelyet Johannes Nachtigall, az erdélyi barokk szobrászat híres mestere által alkotott mitológiai ihletésű szobrokból és urnákból álló szoborgaléria díszített. Fia, Bánffy György erdélyi gubernátor, a kolozsvári Bánffy-palota építtetője fejezte be az északi szárnyat. A romantika korában a reneszánsz kaputorony helyére hatkerekes vízimalom került, az épület neogótikus elemekkel gazdagodott, a barokk kert pedig romantikus parkká szelídült. Az utolsó tulajdonos, Bánffy Miklós politikus, külügyminiszter, az Operaház intendánsa és az Erdélyi történet írója 1944 októberében kényszerült elhagyni otthonát. A visszavonuló német csapatok felgyújtották a kastélyt, ekkor a berendezés, a könyvtár és a híres portrégaléria is elpusztult. Az államosítás után traktorállomás, gombatenyészet, majd csirkefarm működött a romokban. A méltatlan használat során a lószobros szökőkutat, valamint a családi címert darabokra törték, a park fáit tüzelőnek használták. A kilencvenes évek végére az együttes az összeomlás szélén állt, olyannyira, hogy 1999-ben a kastély felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb épületének listájára. 2001-ben ezért a Transylvania Trust Alapítvány segítségével elindult a Nemzetközi Épített Örökség Helyreállító Szakképző Program, melynek keretében harminckét országból közel háromezer hallgató dolgozott évente megmentésén. A program 2008-ban elnyerte az Europa Nostra nagydíjat. 2019-től megkezdődött a főépület teljes szerkezeti megerősítése is. 3D lézeres szkenneléssel feltérképezték a károkat, csehsüveg-boltozatokat építettek vissza, a neogótikus homlokzatot pedig restaurálták. 2021-ben hetven év után először kapott ablakokat az épület, azóta fatokos, homokfúvott üvegek idézik a régi pompát. 2022-ben végre lefedték a főépületet, amelynek addigra már a boltozatai beszakadtak és a falai is károsodtak, de szerencsére a nyílászárók, a lépcső, a villany-, víz- és gázellátás, valamint a fűtésrendszer kiépítésével sikerült megelőzni az összeomlást. 2023-ban újra élet költözött a kastélyba, amikor megnyílt benne a Bánffy Miklós Erőterei című interaktív kiállítás, a hintószínben pedig hagyományos asztalosságot és bútorhelyreállítást oktató tanműhely létesült.

Szöveg: Ohmacht Petra