A pesti zsidóság már az 1850-es években megépítette Európa legnagyobb zsinagógáját a Dohány utcában. A neológ közösséghez tartozó monumentális, reprezentatív épület azonban nem tudta maradéktalanul kielégíteni a közösség minden vallásgyakorlati igényét. Már a „nagy zsinagóga” építése idején felmerült egy másik imaház létrehozásának gondolata is, egy olyan zsinagógáé, amely megtartja a hagyományos liturgikus rendet, ugyanakkor építészetileg korszerű és városi léptékű marad. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga így nem egy új közösség elszakadásának, hanem a meglévő hitközség belső sokszínűségének építészeti lenyomata. Az új zsinagóga tervezésére a fiatal Otto Wagner kapott megbízást, aki később az európai építészet egyik legmeghatározóbb alakjává, a modernizmus előfutárává vált. A Rumbach utcai épület Wagner pályájának korai szakaszához tartozik, amikor még a historizmus formanyelvét alkalmazta, de már kísérletezett a térszervezés és a szerkezet új megoldásaival. Magyarországi partnere a kiváló Kallina Mór volt. A nyolcszögletű, centrális alaprajz és a kupolával lefedett tér egyszerre felelt meg a hagyományos zsidó liturgiának és a 19. század második felében kialakult korszerű templomépítészetnek. A zsinagóga stílusát meghatározó bizánci és mór elemek tudatos választás eredményei. A 19. századi zsinagógaépítészetben a keleti eredetre való utalás különös jelentőséggel bírt, egyrészt a zsidóság bibliai és közel-keleti gyökereire reflektált, másrészt lehetőséget adott a figurális ábrázolás mellőzésére. A muzulmán művészet ornamentikája – geometrikus minták, arabeszkek és stilizált növényi motívumok – olyan gazdag díszítési nyelvet kínált, amely összhangban állt a vallási előírásokkal. A Rumbach utcai zsinagóga ornamentikájára jelentős hatást gyakoroltak a 19. századi orientalista elméletek és mintagyűjtemények is. Különösen fontosak voltak Owen Jones és Jules Goury munkái, amelyek rendszerezték és Európa-szerte közkinccsé tették az iszlám díszítőművészet formakincsét. Az általuk feldolgozott granadai mór remekmű, az Alhambra ornamentikája közvetett módon a Rumbach utcai zsinagóga külső és belső megjelenésében is felismerhető. A zárt pesti házsorba illeszkedő imaház főhomlokzata keleties díszítésével feltűnően elkülönül környezetétől. Az enyhén előrelépő középrészben nyíló hármas kapuzatot színes téglaberakások és geometrikus minták hangsúlyozzák. A szürkéssárga vakolatot vöröstégla csíkok és kék mázas kerámiák élénkítik, míg a két oldalon megjelenő nyolcszögletű tömegek a bibliai Jákint és Boázt, a Királyok I. könyvében leírt két oszlopot jelképezik. Ezek tetején lótuszvirágos lezárás és a mecsetek minaretjeire emlékeztető, kis kupolás tornyocskák láthatók, közöttük a mózesi törvénytáblák egyértelműen jelzik az épület funkcióját. A homlokzat mögött eredetileg a rabbi, a kántor és a templomszolga lakása kapott helyet, a főbejáraton belépve azonban nem ezekbe, hanem közvetlenül a templomtérbe jutunk. A belső tér központját egy nyolcszögletű, magas, kupolával fedett tér alkotja, amelyet karcsú öntöttvas oszlopok tartanak. Az öntöttvas ilyen látványos alkalmazása a 19. század végén még újdonságnak számított, ezért az engedélyezése sem volt egyszerű, a hatóságok bizonytalanok voltak, végül magának Otto Wagnernek kellett vállalnia a felelősséget az épület statikai biztonságáért. A tér hangulatát erősen meghatározza a gazdag színhasználat. Az arany, kék és vörös árnyalatok a falak keleties mintázatában, a díszítőelemekben és az üvegablakokon is megjelennek. Ez a színgazdagság az építés idején szokatlanul merésznek számított, és máig fontos szerepet játszik a zsinagóga különleges, ünnepélyes atmoszférájának kialakításában. A második világháború idején az épület történetének legsötétebb fejezete következett. 1941-ben internálótáborként használták, innen deportáltak mintegy húszezer, magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidót az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij térségébe, ahol tömeges kivégzések áldozatai lettek. A háború után a zsinagógában fokozatosan megszűnt a vallási élet, majd az épület hosszú időre bezárt, állapota folyamatosan romlott. A megújításra 2015 és 2021 között, állami finanszírozásból került sor. A restaurálás során nemcsak műemléki rekonstrukció történt, hanem egy olyan sokfunkciós tér is született, amely vallási, kulturális és közösségi szerepet egyaránt betölt. A felújított épület leglátványosabb és legösszetettebb része a zsinagógatér, ahol a rekonstrukció során különösen nagy hangsúlyt kapott az eredeti díszítőelemek helyreállítása. A falakat borító minták és a nagy méretű ablakok restaurálása aprólékos kutató- és kivitelezőmunkát igényelt. Ennek eredményeként a tóraszekrény, annak emelvénye, valamint a bima is visszanyerte eredeti megjelenését és hangsúlyos szerepét a térben. A bima azonban nem csupán díszítése miatt különleges: egy korszerű hidraulikus szerkezet segítségével teljes egészében a padló alá süllyeszthető, így a tér igény szerint átalakítható. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a zsinagógatér mind vallási alkalmakhoz, mind egyéb rendezvényekhez használható legyen. A többfunkciós hasznosításhoz elengedhetetlen modern hang- és fénytechnikát diszkréten, az épület történeti karakterét tiszteletben tartva helyezték el. Az egykori rabbi-, kántor- és templomszolgalakások helyén kialakított terek szintén új funkciókat kaptak, rendezvénytér, konferenciaterem és kávézó lett belőlük. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga ma koncerteknek, előadásoknak, kiállításoknak és vallási eseményeknek ad otthont, valamint a Zsidó Múzeum és a Levéltár külső kiállítótereként is működik. A felújítás példaértékű minőségét ICOMOS-díjjal ismerték el.

Szöveg: Baldavári Eszter

Fotó: Bujnovszky Tamás,Gulyás Attila