A jáki templom több mint egy épület: a magyar középkori építészet, a magyar kultúra egyik jelképe, masszív kettős tornyát, apostolszobrok őrizte bélletes kapuját a legtöbb magyar ismeri. Az Szent Györgynek szentelt templom egy úgynevezett nemzetségi monostor része volt, amit 1220 körül alapított a falunak is nevet adó Ják nemzetséghez tartozó Jáki Nagy Márton. Ezek a monostorok – mint Lébény, Türje, Zsámbék vagy Bélapátfalva – nem csupán egyházi létesítmények voltak, az alapító nemzetség hatalmát, gazdagságát is kifejezték, és nem utolsósorban családi temetkezési helyként is szolgáltak. Ennek is köszönhető, hogy az épület nagy méretű és a legjobb mesterek keze munkája – a legendás szépségű főkapu szoros kapcsolatot mutat a bécsi Stephansdom úgynevezett óriáskapujával. A templomon látható kisebb-nagyobb szabálytalanságok tervmódosításokra, valamint történelmi sorscsapásokra, így a tatárjárásra utalnak. A már kiépített gerendafészkekből látható, hogy a mennyezetet eredetileg fafödémesnek tervezték, de végül korai gótikus boltozattal fedték be. Az épületet a korban szokásos módon a korábban már ott álló templom köré emelték, amit csupán a munkák befejezése előtt bontottak le. A jáki templom a romantikus bazilika típusának talán legszebb hazai példája. A fő- és mellékhajókat hármas, félhengeres apszisok zárják le. A falakat visszafogott, geometrikus mintájú, úgynevezett normann díszítés tagolja, csupán helyenként láthatunk egy-egy – falba süllyesztett szimbolikus jelentésű – szobrászati díszt. A díszítmények, faragványok egy helyen, a nyugati bélletes főkapu körül koncentrálódnak. A bélletek geometrikus, cikkcakkos díszítményeit szó szerint megkoronázza az apostolgaléria, középen, illetve legfelül Krisztus alakjával. A kegyúri nemzetségnek külön karzat épült a főbejárat felett. A belsőt ma már csak nyomokban látható, élénk kifestéssel látták el, a geometrikus minták mellett figurális díszítés is megjelent. Ezek közül máig látható a déli toronyaljban lévő csoportkép, ami valószínűleg az alapítókat ábrázolja. A szerzetesi templom mellé a falu lakói számára külön plébániatemplom épült az 1256-os felszenteléssel egy időszakban. Ez a ma is az együttes részét alkotó, különleges, négykarélyos alaprajzú Szent Jakab-kápolna. A monostorban a szerzetesi élet 1562 körül szűnt meg, de már Kőszeg 1532-es török ostroma is szétzilálta a bencés közösséget. A monostor épülete nyom nélkül elpusztult, azonban a templom megmaradt. Mindez jórészt Folnay Ferenc apátnak köszönhető, aki a legnehezebb időszakban, 1643 és 1663 között gondoskodott a szerzeteseit elvesztett templomról: újraboltoztatta az épületet, védőfalat emeltetett köré, amin csak a róla elnevezett, későreneszánsz Folnay-kapun át lehet bejutni. A török háborúk elmúltával az épületen barokk átépítéseket végeztek, pótolták az apostolszobrok törökök által levágott fejeit (csak a legfelső szobrok, Krisztus és két apostol alakjai vészelték át a pusztítást), a két hatalmas torony jellegzetes hagymasisakokat kapott. A Szent Jakab-kápolna belső terét, a különleges alaprajzot megtartva gazdag barokk berendezés létesült. Az utolsó nagy, történeti átépítésre a Milleniumhoz kapcsolódva került sor 1896 és 1904 között, Schulek Frigyes és Gyalus László tervei szerint. A helyreállítás ekkor már valódi nemzeti üggyé vált, nem véletlen, hogy a budapesti Vajdahunyadvár részeként is épült „jáki kápolna”, vagyis az templomról mintázott épület. Az ekkori purista, azaz stílustisztaságra törekvő elvek szerint a legtöbb barokk kiegészítést eltávolították, így lebontották a hagymasisakokat és a zsámbéki templom mintájára elkészültek a ma is látható kőgúla-csúcsok. A Folnay-féle barokk boltozatot elbontották, helyére egységes hatást mutató új, neoromán födémek épültek. A kapuzat sérült apostolszobrait a Szépművészeti Múzeumba, illetve Szombathelyre szállították, helyükre másolatok kerültek. A barokk berendezést egységes, neoromán oltárok, padok, orgona és szószék váltotta fel. A nemes szándék ellenére így az épület sokat veszített eredetiségéből, nagyrészt egy 19. századi alkotássá vált. A tudományos és nemzeti érdeklődés fókuszában álló templomot a huszadik században is többször felújították, javították: 1937-ben olasz restaurátorok foglalkoztak a falfestésekkel, majd a templom tágabb környezetében két évtizeden át végeztek ásatásokat Valter Ilona régész vezetésével. Ekkor számos kérdésre – mint az egykori monostor kapcsolódása a templomhoz – sikerült választ találni, ám magának a templomnak az átfogó régészeti feltárására csak 2018-ban, a teljes körű felújítás előtt került sor. A feltárások legnagyobb jelentőségű eredménye az alapító, Jáki Nagy Márton valószínűsíthető sírjának fellelése volt. Az ezt követő munkák során a templom mind művészeti-műemléki értelemben, mind műszakilag újjászületett: a külső falak teljes helyreállítása 2020-ra fejeződött be, amit a belső terek követtek. Az évszázadok kormától megtisztítva újra élénkebben ragyognak a belső falfestések. A templomot korszerű elektromos- és gépészeti rendszerrel látták el, de a tűzvédelemről is gondoskodtak. A felújítás nemcsak a templomrai, hanem az együttes összes elemére is kiterjedt: a Szent Jakab-kápolnára, a barokk védőfalra, illetve a Folnay-kapura is. Emellett évszázados problémát sikerült orvosolni egy új támfalrendszer kiépítésével, ami megállítja a domb csúszását. Végül, de nem utolsó sorban az együttes méltó tájépítészeti-szabadtérépítészeti keretezést kapott.

A helyreállítási munkák 2024. április 21-én ünnepélyes szentmisével zárultak. Ekkor temették újra az alapító, Jáki Nagy Márton földi maradványait a szentély előtti kriptába, a világi személyeknek kijáró legelőkelőbb helyre.

Ám a felújítással a fejlesztés még nem ért véget: jelenleg az úgynevezett Apáti-ház bővítésével kiépítendő múzeum és látogatóközpont tervezése zajlik Péterffy Miklós és Dőry Bálint építészek vezetésével.

Szöveg: Szende András

Fotó: Kasier Ákos