A Széchenyi István nevezetes országgyűlési felajánlása után megalakult Magyar Tudós Társaság, vagyis a mai Magyar Tudományos Akadémia évtizedekig nem rendelkezett méltó székházzal. Az 1861-ben kiírt tervpályázat sikertelenül zárult, ezért felkérték Leo von Klenze müncheni és Friedrich August Stüler berlini építészt, a korszak két európai meghatározó mesterét egy-egy terv elkészítésére. Végül Stüler elképzelései nyerték el az akadémia vezetőinek tetszését, és el is kezdődött az építkezés. Stüler kiforrott neoreneszánsz formanyelve jól felismerhetővé teszi az általa tervezett épületeket. Az 1865-re elkészülő székház leginkább a stockholmi svéd nemzeti múzeummal állítható párhuzamba. Az építkezést a Berlinben élő mester nevében a fiatal Ybl és Szkalnitzky Antal vezették, számos egyedi megoldással és technikai újdonsággal gazdagítva az épületet. Noha a tervező külföldi – ami nem kis felháborodást keltett –, az iparosok és művészek döntő többsége hazai volt, csupán a kerámiaszobrok érkeztek Berlinből (a Zsolnay gyár ekkor még nem létezett). Az impozáns Duna-parti székház volt az első neoreneszánsz középület hazánkban, ezzel indult el a főleg Ybl neve által fémjelzett stílus diadalútja, melynek eredményeként a 19. század végére szinte nemzeti formanyelvvé vált. Az épület többféle funkciónak is helyet adott – az akadémia jelentős képgyűjteményét is itt helyezték el, a székház mögött fontos bevételi forrást jelentő akadémiai bérház épült, ezt külön megbízás keretében Ybl tervezte. A két épületet később összekapcsolták, az egykori bérlakások helyén lelt otthonra többek között az intézmény könyvtára. A székház legfontosabb helyisége természetesen a kétszintes díszterem, aminek hatalmas ablakai a homlokzatot is meghatározzák. Az átadáskor a terem még nem volt használható, Lotz Károly lenyűgöző, a tudomány és a művészet egyes ágait ábrázoló secco technikával készült festései 1881-ben készültek el. Ezzel létrejött Magyarország egyik legszebb reprezentatív enteriőrje, amit a nagyközönség talán kevéssé ismer. A székház felújításának első üteme 2025-ben, az intézmény alapításának kétszázadik, az épület átadásának 160. évfordulóján zárult. A főhomlokzatot érintő apró, de fontos kiegészítés, hogy a párkány sarkaira visszakerültek a történelem viharai által elsodort szfinxek. A legnagyobb beavatkozás a dísztermet érintette, itt a festőrestaurátok végeztek hatalmas munkát Verebes Dóra vezetésével. Nem mindennapi kihívást jelentett a terem szerkezete, ugyanis Ybl a mennyezetet egy keretre függesztette fel, a tetőszerkezet és a terem feletti helyiségek falainak súlyát így nem a terem födéme hordozza, hanem külön vasszerkezetek. A munkában részt vevők számára külön meglepetést és örömet jelentett, hogy a mennyezet közepén megtalálták a magyar címert, amit a kommunizmus alatt el akartak távolítani, ám a munkások csak eltakarták azt. A felvitt anyag ráadásul nem roncsolta az eredeti festést, így könnyen el lehetett távolítani.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás