A Szent István alapította püspökség széktemploma nemcsak hazánk, hanem Európa egyik első klasszicizáló épülete, ami évtizedekkel megelőzte korát. Esterházy Károly váci püspök pompás barokk székesegyházat terveztetett Franz Anton Pilgram neves osztrák építésszel, ami méreteit és kialakítását tekintve is a római Szent Péter teret idézte volna. Esterházy egri kinevezése, illetve Pilgram halála megakadályozta a nagyszabású tervek megvalósítását, azonban a püspöki utód, a befolyásos Cristoforo Migazzi, vagyis magyarosan Migazzi Kristóf méltó székhelyet alkotott. A barokk terv költségeit és méretét túlzónak tartotta, így megbízta az akkor már nagynevű francia származású bécsi építészt, Isidore Cannevalét (egyes forrásokban Ganneval), hogy készítsen új, korszerűbb és nem utolsósorban olcsóbb tervet. Így épült fel a sokakat ma is megdöbbentő formájú székesegyház 1761 és 1777 között, az európai klasszicista építészet egyik első alkotásaként. Már a kortársak is csodájára jártak a hatalmas, tömbszerű, viszonylag dísztelen, de épp ezért ünnepélyes hatást keltő katedrálisnak, ráadásul hazánkban itt épült először nagy, messzire látszó kupola. A főtemplom egy hatalmas téren áll, ami még inkább kiemeli különös tömegét és tovább fokozza az ünnepélyes hatást. A szigorú geometriájú homlokzat szinte egyetlen dísze a korinthoszi oszlopok által tartott bejárati oszlopcsarnok – párkányán hatalmas apostolszobrokkal –, alatta latin dedikációs felirat. Az épület tömegét mintha a modern építészek alkották volna, a tornyok is csupán alacsony kubusok, négy oldalukon hatalmas órával. A belső tér mindezzel szemben még határozottan a korábbi, barokk ízlést tükrözi, a belső és külső így szinte drámai ellentétben áll egymással. A szentély előtt reneszánsz korlát látható, ezt a török háborúk során elpusztult székesegyházból helyezték át – így ez az egyik első magyarországi „leletmentés” –, ami jól mutatja, hogy ebben az időszakban már tisztában voltak a korábbi korok értékeivel, mind építészeti, mint szimbolikus értelemben. A székesegyház belső terének ikonográfiai programját gondosan megtervezte Migazzi, illetve az általa megbízott jeles festő, Franz Anton Maulbertsch. A főoltáron látható jelenet Mária látogatása Erzsébetnél, vagyis az a pillanat, amikor Lukács evangéliuma szerint a szűzanya Isten országának eljöveteléért zeng hálaéneket. Mária a jelenetben felfelé, épp a kupola irányába néz, ahol Maulbertsch ezt az országot jelenítette meg. A Szentháromságot a Mindenszentek serege veszi körül, a magyar szent királyok a korra jellemző módon már magyaros ruhában láthatók, de a figyelmes szemlélő az építtető püspök védőszentjét, Szent Kristófot is felfedezheti, sőt a templomot befejező Oszwald Gáspár is feltűnik – kezében a templom alaprajzával. A boltozat egyéb részeit különleges, geometrikus festéssel látták el, ami háromdimenziós kazetták hatását keltette. A lenyűgöző és átgondolt freskóegyüttes átalakítása különös módon már a felszentelés után pár évvel megkezdődött: máig nem tudni, miért, de a főoltárképet elfalazták, és elé egy új festmény került. Az 1942–1944 közötti felújításkor a geometrikus festést szürkés színnel lemeszelték, a szentélybe Kontuly Béla freskója került. Az egyébként színvonalas alkotás a Migazzi–Maulbertsch-féle elképzelést tulajdonképpen kettévágta. Az oldalfalakra Takács István klasszikus-modernista jellegű falképei kerültek.

A felújítás során komoly műemléki döntéseket kellett meghozni: az eredeti geometrikus festés visszaállítása érdekében el kellett fedni a Kontuly-féle freskót. A boltozat egyéb részeiről eltávolították a szürke festést, majd elvégezték a feltáruló freskók helyreállítását, ami azok rossz állapota miatt gyakorlatilag teljes újrafestést jelentett. A kupola freskói sem voltak jobb helyzetben, kétszáz év beázásait, gombásodását, kormát kellett eltávolítaniuk a szakembereknek. Az Erdei Gábor irányításával dolgozó nyolc-tíz restaurátor 4500 m2 felületű falfestést restaurált összesen három év alatt. A munkák nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy csak az állványzatok felépítése több hónapot vett igénybe. A kupolát koronázó lanterna, vagyis bevilágító torony az épület időjárásnak leginkább kitett része, ezért nemcsak statikai megerősítés volt szükséges, hanem szinte az összes kőelem restaurálása is. Hosszú évtizedek után megoldódott a liturgikus előírásoknak megfelelő szembemiséző oltár kérdése is: a szentély közepére helyezték el a Szentföldről származó fehér márványtömbből kifaragott miseasztalt, amihez illő olvasópult, azaz ambó, illetve bútorzat is készült, ami az igényeknek megfelelően átrendezhető. Az elkopott, széttöredezett padlóburkolat cseréje során az eredetinek megfelelő, hazánkban nagy hagyományú, a bajorországi Kelheimből származó kőlapokat alkalmaztak.

A műemléki munkák mellett a mai igényeket kielégítő fűtési-hűtési rendszert is kiépítettek, továbbá megfelelő hangosítás és világítás került a térbe. A felújítás után látogathatóvá vált az apostolszobrok mögötti homlokzati terasz, valamint az északi harangtorony, így Vác egy újabb, különleges kilátóhellyel is gazdagodott.

Szöveg: Szende András

Fotó: Gulyás Attila