A mai Kossuth téren álló városháza hazánk egyik legismertebb építésze, Lechner Ödön alkotása. Helyén a korábbi városháza 1746-ban épült, amelyet 1806-ban bővítettek, de a 19. század közepére a megnövekedett hivatali igények miatt új épületre volt szükség. A város fejlesztése érdekében Lestár Péter, majd Kada Elek polgármesterek kezdeményezésére 1889-ben a városi közgyűlés új városháza építését határozta el. 1890-ben írták ki a tervpályázatot, mely szerint a régi helyén a keleti, északi és déli oldalain kétemeletes, nyugati traktusán egyemeletes épületet képzeltek el, amelyben egy külön udvar körüli fogdával a rendőrkapitányi hivatalt kívánták elhelyezni. De itt akarták berendezni az árvaszéket, a könyvelőhivatalt, az adóügyi, építészeti, gazdászati és pénzügyi osztályokat, valamint a levéltár, a főügyészi hivatal, a főispán és a polgármesteri hivatal helyiségeit is. A két tanácsteremmel és egy nagyobb közgyűlési teremmel kialakítandó épület földszintjén üzleteknek és gyógyszertárnak kívántak helyet adni. A héttagú bíráló bizottság szerint Lechner Ödön és társa, Pártos Gyula terve „a többi tervek közül kitűnik, és azokat határozottan felülmúlja”. Az első díjat így a „Sem magasság, sem mélység nem rettent” jeligéjű pályaművük nyerte el. A gyümölcsfeldolgozásból és korszerű kertészetből vagyont szerző város vezetése a legmodernebb, egyben nemzeti építészet mellett foglalt állást, amikor értékelte a pályázatot. Lechner az építkezéssel egyidejűleg a rá jellemző aprólékossággal elkészítette a részletrajzokat, a kilincstől kezdve a hátsó lépcső korlátjáig minden elemre kitérve. Az építész unokaöccse, Kismarty-Lechner Jenő a mesterről készített monográfiájában az épület stílusáról így ír: „a kecskeméti Városháza homlokzati és belső építőművészeti kialakításánál már merészebb ütemben haladt célja, egy nemzeti jellegű építőstílus megteremtése felé. A konstruktív váz még mindig a francia reneszánsz korai stíluskorszakának formavilágára épül, de szép reményekkel kecsegtető eredetiséggel és páratlan művészi fantáziával. Az épület homlokzatán már hangosan szóhoz jut a hazai földben gyökerező falburkoló kerámia mint építőanyag, amely egyszerű mintázási és öntési technikával, égethető mázas, időtálló, le is mosható, dekoratív szerepre szinte kínálkozik az építész kezében.”

A régi városháza lebontása után, 1893. május 3-án tartották az ünnepélyes alapkőletételt, majd két évvel később, 1895 nyarán költözhettek be a hivatalok, azonban a díszes közgyűlési terem csak 1897 karácsonyán lett kész, ekkor avatta fel Kada Elek polgármester. Az épület homlokzati és tetődíszítményein a nemzeti jellegre való törekvés látható. Erre példa a pécsi Zsolnay gyár által 1893-ban gyártani kezdett pirogránit használata, amely itt virágmintás, illetve egyéb növényi ornamensekkel díszített kerámiabetétek és különféle címerek, illetve portrémedalionok – Huba, Árpád, Zrínyi Miklós, Thököly Imre, Mátyás király, Hunyadi János, I. Rákóczi György, Katona József – formájában jelenik meg. A homlokzaton a Lechnerre jellemző szellemességgel a kecskemotívum is több helyen feltűnik. A rizaliton Szent István és Ferenc József arcképe látható, az oromzat tetején álló bádogvitézt a helyi köznyelv már az avatás idején Árpádkának nevezte el. Míg a közgyűlési terem festményeit Székely Bertalan készítette, amelyek témája a vérszerződés és Ferenc József koronázása, addig a falakon nemzetünk nagy alakjai jelennek meg, így Könyves Kálmán, Bethlen Gábor, Kossuth Lajos követik figyelemmel a városatyák munkáját. Szintén a városháza nevezetességei közé tartozik az udvaron álló két matuzsálemi korú császárfa, amit a hagyomány szerint a kínai császár adományozott a városnak a millennium alkalmából. Az épület 1911. július 8-án a kecskeméti nagy földrengésben jelentős károkat szenvedett, kéményei ledőltek, falai összerepedeztek, külső és belső falfelületei megrongálódtak, a közgyűlési terem födéme beszakadt. Ekkor Lechner Ödön irányításával az épületet rövid idő alatt, az eredeti tervek szerint helyreállították. A II. világháború után többször is felmerült az épület és a Székely Bertalan-féle falképek megújításának gondolata, azonban az 1960-as és 1970-es években csak néhány homlokzati helyreállítás valósult meg, sajnos inkább a szakszerűtlen toldozgatás-foltozgatás volt jellemző. A városháza helyreállítása rekonstrukciója 2013-ban indult a díszterem restaurálásával, a legmagasabb minőségben. A centiméterenként haladó restaurátorok, kárpitosok és asztalosok elődjeikhez méltó munkát végeztek. A Parlamenttel vetekedő szépségű díszterem megújítását az épület teljes helyreállítása követte 2019 és 2023 között a Modern Városok Program keretében. A homlokzatok a nyolcvanas években felvitt pirosas árnyalat helyett visszakapták homok-terrakotta színeiket. A restaurálás, illetve pótlás emellett kiterjedt a legendás Zsolnay cserepes tetőzetre, a fatokos ablakokra, a folyosók cementlap burkolatára, illetve a főlépcsőház kőkorlátjaira is. A műemléki elveknek megfelelően a kiegészítések – szem számára nem bántó módon, de – jelöltek, a mennyezeti festések helyreállításánál például az alapszíneket vették kissé sötétebbre. Az udvaron álló két hatalmas császárfát faápoló szakemberek gondjaira bízták, a meghajlott törzseket speciális kötélzettel rögzítették a falakhoz. A műemléki rekonstrukció megvalósította a Lechner–Pártos építészpáros első tervvázlatait is, amelyeken a főbejárat melletti helyiségekbe városi múzeumot álmodtak – ez akkor helyszűke miatt nem valósult meg. A felújítás után viszont itt létesült az új látogatóközpont, amely interaktív kiállítással mutatja be a város történetét és az épület művészeti értékeit. A „hirös város” évszázadait az Árpád-kortól az autógyártásig mintegy háromszáztíz témán keresztül dolgozza fel a tárlat, ezzel is összekötve múltat és jövőt.

Szöveg: Baldavári Eszter

Fotó: Gulyás Attila,Kasier Ákos