A nógrádi dombok között, minden túlzás nélkül festői tájban helyezkedik el Benczúrfalva: az eredetileg Dolánynak nevezett község 1927-ben vette fel híres lakója nevét, aki épp a táj szépsége miatt rendezte itt be otthonát (a település 1963 óta Szécsény városrésze). A barokk kúriát a környék befolyásos birtokosai, a Wattayak építették a 18. században. Ma is jól elkülönül az együttes magja, egy négyzetes alaprajzú, portikuszos épülettömeg, az L alakú melléképület és a két egységet összekötő nyaktag. A kertbe ekkor ültették a látványosságnak számító, ma is kiváló egészségnek örvendő tiszafát. Az elhanyagolt kúriát 1910-ben vásárolta meg az ünnepelt festő jóbarátja, Mikszáth Kálmán tanácsára. A felújítással testvérét, Benczúr Béla építészt bízta meg, aki a barokk épület teljes tiszteletben tartásával végezte el a szükséges korszerűsítéseket. A régi magtár átalakításával műtermet hoztak létre, melynek új homlokzatait a kúriáról mintázták. Az ódon épület meghitt családi otthonná vált, Benczúr itt helyezte el értékes műgyűjteményét, a szobákba reneszánsz és rokokó bútorok, keleti szőnyegek kerültek. A kertet a terepviszonyokat kihasználó pavilonnal, valamint kovácsoltvas díszkapukkal, illetve növénytelepítéssel gazdagították. Benczúr és családja szívesen időzött itt, a festő késői korszakának szinte minden műve az itteni műteremben született. Az 1920-ban a kúriában elhunyt művészt a falu temetőjében helyezték örök nyugalomra, gyönyörű, neoreneszánsz sírját Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotta. A két világháború közötti időszakban Benczúr lányai sikeres és elegáns panziót üzemeltettek a kúriában, ahol külön zongoraszoba és rádiószoba várta a válogatott vendégeket. A család a front elől elmenekült, az üresen maradt épületet kifosztották, majd államosították. A kúriában mozi és kultúrház kapott helyet, viszont a parkot nem parcellázták fel, a műteremházban egy helybéli festő, Szabó István alkothatott. A felújítás tervezésének kezdetekor, 2017-ben az akkor már évek óta elhagyatott épület nagyon rossz állapotban volt, ráadásul a közvetlen közelben lévő domboldal megcsúszással fenyegetett. A munkák talán legfontosabb eleme ennek a veszélynek az elhárítása volt, amihez egy különleges támfalrendszer készült, amely egyben az új épületgépészeti egységeket is befogadja. Ugyanilyen, ha nem jelentősebb feladat volt a barokk eredetű portikuszos épületrész helyreállítása, beleértve a különleges fedélszék rekonstrukcióját, az épület képét meghatározó kémények visszaállítását, valamint a feltárt stukkók és falfestések restaurálását. Ebben a szárnyban kapott helyet a kiállítótér. Felmerült a nyaktag elé épített, Benczúr-korabeli veranda újjáépítésének igénye is, de az eredeti állapotról nem álltak rendelkezésre megfelelő minőségű források, ezért a tervezők itt kortárs módon idézték vissza az egykori szerkezetet. A belső térben a hajdani hangulatot korabeli berendezési tárgyak teremtik meg, a kiállítás jórészt a festő munkásságát és a helyszínhez való kötődését mutatja be. A munkák során a kertet is helyreállították, az építmények részletekig hiteles rekonstrukciójával, illetve felújításával.

Szöveg: Szende András