A hegyes fatornyú Árpád-kori templom, háttérben a Vigyázó vonulatával, Kalotaszeg, sőt egész Erdély egyik jelképe. Kós Károly, Jékely Zoltán és Ady Endre számára is ihletadó volt a táj és a falu, illetve az a fölé magasodó Istenháza. A valkói templom nem véletlenül vált jelképes épületté, valóban magán hordozza a magyar évszázadok történelmét: a kis román kori kápolnát 1452-ben bővítették gótikus stílusban, még katolikus szellemben. Röviddel ezután Valkó református lett, így a kálvini puritánság jegyében alakították át a templomot, a főhajó közepére helyezve az igehirdetés és az úrvacsora helyszínét. A folyamatosan betörő törökök és a velük szövetséges tatárok pusztítása után kialakult az Erdélyre jellemző egyfajta időtlenséget képviselő népies barokk berendezés. Ennek elemei a szószék, a karzatok, a rendkívüli szépségű orgona, a bejárati ajtók és nem utolsósorban az Umling család, idősebb Lőrinc és két fia által készített kazettás mennyezet. Az 1773-as földrengés után készült el az új, zömök harangtorony, ami mintha időtől és építészeti stílustól függetlenül emelkedne az égig. Ez a torony vált jelképpé, Kós Károly egyik forrásává, többek között a budapesti állatkert madárházának előképévé.

A felújítást megelőző felmérések során kiderült, hogy az épület komolyabb statikai beavatkozást, megerősítést nem igényel, csupán a tetőszerkezet néhány elemét kellett cserélni. A munkák jelentős részét a különféle szakrestaurátori beavatkozások tették ki. A leglátványosabb feladatokat festőrestaurátorok végezték: a karzatmellvéd olajfestékrétegének eltávolítása után helyreállították az Umling-féle festést, ami így teljes egységet alkot a korábban is látható, de szintén restaurált mennyezetkazettákkal és padfestéssel. A belső, illetve külső meszelt vakolatokat helyreállították, a kőpadlót kiegyenlítették, és természetesen a gépészeti, valamint az elektromos rendszer is megújult, továbbá új, a teret kiemelő világítási rendszer is készült. A templom és a két bejárati torony kézzel hasított zsindelyfedést kapott. A felújítás során, ahogy Kalotaszeg többi templomában is, fontos és érzékeny téma volt a belsőt díszítő varrottasok kérdése. A valóban gyönyörű, sokszor az egyes konfirmálóknak dedikált kézimunkák eltakarták a karzatok, padok festett mellvédjeit, valamint a szószéket. Nehéz, építészeket, lelkészeket, presbitereket, műemlékes szakembereket és természetesen a híveket érintő kérdéskör ez, amit Valkón a presbitériumnak sikerült bölcsen és méltón megoldania. Az úrasztalára visszakerült a varrottas, de ezen kívül a templomtérben csak kis, fehér kézimunkákat helyeztek ki, így a szószék és a mellvédek újra teljes szépségükben láthatók, viszont megmaradt a belső tér hívek számára is kedves, meghitt hangulata.

A valkói templom tisztább, színesebb, egységesebb és rendezettebb lett, ugyanakkor változatlanul patinás, otthonos, hangulata magával ragadó. Jobb nem is történhet egy sok vihart megélt erdélyi műemlékkel.

Szöveg: Szende András

Fotó: MTI