A székelyföldi kastélyok kisebbek, ugyanakkor lakájosabbak, barátságosabbak magyarországi vagy egyéb erdélyi társaiknál, hiszen a jobbágy létet nem ismerő katonanép szállásterületén nem alakultak ki pompás rezidenciák építését lehetővé tevő nagybirtokok. A terület a 16. század második felétől 1588-tól máig Kálnoky-birtok, a kastély építéséről Kálnoky István 1648-as naplójában olvashatunk, ahol a munkák előrehaladásáról úgy számol be, akár egy mai házépítő. Az épület ma kétarcú: az angolkert felőli oldala megőrizte eredeti, reneszánsz karakterét, az udvar felől 1905 óta neoklasszicista formát mutat. A kastély a szocializmus alatt művelődési házként működött, így nem került annyira rossz állapotba – természetesen a többi erdélyi kastélyhoz viszonyítva. A rendszerváltás után Németországból települt haza az egyik leszármazott, Kálnoky Tibor, ő vette kézbe az épület sorsát. A felújítási munkák során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy helyi mestereket alkalmazzanak, így is segítve a környék gazdaságát. A kastélyban, illetve a környék több házában szállások és rendezvényhelyszínek működnek.

Szöveg: Szende András

Fotó: Kaiser Ottó