A történelmi miniszterelnöki rezidenciának nevet adó Sándor grófok budai palotájuk mellett többek között az Esztergomhoz közeli Bajnán is hatalmas kastéllyal rendelkeztek. A 17. században megszerzett reneszánsz udvarházat barokk stílusban építették át, de nagyobb munkálatok csak 1834 körül indultak, mikor Sándor Móric feleségül vette Metternich Leontine-t, a nagyhatalmú kancellár, Klemens von Metternich herceg lányát. Az ördöglovasként is ismert gróf ezzel a házassággal a legmagasabb körökbe került, így szükség volt egy igazán reprezentatív kastély kialakítására. A munkára Hild Józsefet kérte fel, aki a meglévő adottságokat remekül kihasználva egy valóban méltó kastélyt tervezett. Az egyemeletes főépület a földszintes kiegészítőszárnyakkal díszudvart alkot, míg a park felőli oldal szabadon fordul a környező táj felé, kétszintes, timpanonnal koronázott oszlopcsarnokkal. A távolabbi épületrészekben télikertet, narancsházat és gazdasági funkciókat helyeztek el. A belső térben a korábbi kapualj átalakításával elegáns előcsarnokot, illetve a kert felé úgynevezett virágcsarnokot alakítottak ki. Az innen induló lépcsőház pompás teremsorba vezet, a díszterem festését Alessandro Sanquirico, a milánói Scala építésze és díszlettervezője alkotta Raffaello vatikáni művei mintájára, ezért a terem a nagy reneszánsz művészről kapta a nevét. Az innen nyíló, a belső udvarra néző második nagyterem díszítését az ekkor feltárt etruszk sírkamrák ihlették. A kastélyt hatalmas park egészítette ki, ahonnan a környező hegyek felé tárult fel gyönyörű kilátás. Az építtető, Sándor Móric a korszak leghíresebb, vagyis inkább leghírhedtebb arisztokratája volt: lovaival falakat, szekereket ugratott át, lovaskocsival hajtott le a budai Várhegy egyik lépcsőjén, sőt még a bajnai kastély emeleti erkélyéről is leugratta lovát, innen az „Ördöglovas” név. Az Ausztriától Angliáig véghezvitt mutatványok gyakran az állatok halálával jártak, de sokszor maga a gróf is megsérült. A már akkor is inkább felháborodást, mint tiszteletet kiváltó attrakciók 1850-ben értek véget, mikor Linz mellett egy rosszul sikerült ugratás után Móric olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elméje teljesen elborult, és a Bécs melletti Döbling elmegyógyintézetébe szállították. 1878-as haláláig a visszaemlékezések szerint szinte gyengeelméjűként vegetált, utolsó éveit Bajnán töltötte. Unokája, Sándor-Metternich Klementine 1944-ig élt a kastélyban, majd a közelgő front elől Svájcba menekült. Az épület ezután osztozott a magyar kastélysorsban: „traktoroslányképző” és termelőszövetkezeti iroda működött a falak között, a kastélyparkban felépült a helyi pártház, lebontották a kapusházat, valamint keresztülvezették rajta az országutat. Az épület állapota annyira leromlott, hogy a díszterem mennyezetfreskói is veszélybe kerültek. Ezért 1974-ben a műemlékvédelmi hivataltól kirendelt Szentesi Róza és Illés János restaurátorok a freskókat leválasztották, és 124 darabra vágva megőrizték. A darabok negyvenhat évvel később kerültek vissza eredeti helyükre, az egyes részek összeillesztését és a szükséges helyreállítást Szentesi Róza fia, Boromisza Péter restaurátor végezte. A kastély felújítását már több évtizede elkezdték, de a munkák csak 2018-ban vettek nagyobb lendületet, mikor az épület bekerült a Nemzeti Kastélyprogramba. A legnagyobb feladatot a szerkezeti megerősítés jelentette, csak a zárófödém cseréje után kerülhetett sor a már említett freskók visszahelyezésére. Az épület homlokzatai visszakapták eredeti fehér színárnyalatukat, restaurálták az összes homlokzati tagozatot és nyílászárót. A belső terekben feltárták és konzerválták a barokk és klasszicista falfestéseket. Az egymást fedő, egyenként is rendkívül értékes rétegek bemutatásának kérdése komoly döntéseket igényelt, különösen a földszinti kápolnában, ahol szinte bravúrosan sikerült egyszerre több korszakot is megjeleníteni. Rendkívüli gondosságot igényelt a Raffaello terem és az Etruszk terem falainak helyreállítása, ugyanis ezeket igen bonyolult eljárással készült műmárványozott felületek borítják. Archív fényképek alapján szerkesztették ki a parketták mintáit, az elpusztult ajtókereteket, a beépített tükröket és szőtték újra a függönyöket. A műtárgyvásárlásoknak és kölcsönzéseknek köszönhetően a dísztermek teljes mértékben visszaidézik az épület fénykorát. Az ördöglovast magyaros ruhában ábrázoló hatalmas lépcsőházi portrét szinte az utolsó pillanatban sikerült restaurálni, ez ma az épület egyik fő dísze. De nem csupán a dísztermek tekinthetők meg, helyreállították és berendezték az alagsori konyhát, a hozzá tartozó kamrákkal, cselédek számára kiépített lépcsőkkel és fűtőfolyosókkal, így a kastély bonyolult üzemeltetését is megismerhetik a látogatók. A kastélypark részleges helyreállítása is megtörtént, nagy előrelépést jelent, hogy sikerült lebontani a falu felé eső fizikai kapcsolatot és látványt elvágó pártházat, így helyre lehetett állítani a főkaput, illetve a bevezető utat, amin keresztül tervezett módon tárulhat fel a kastély. A mára elpusztult történeti fákat újraültették, a sportpálya megszüntetésével az Őr-hegy kettős csúcsa felé nyíló kilátás is ismét szabadon élvezhető. A díszudvar 19. század végi fényképekről ismert buja kertjét az épület érvényesülése érdekében nem állították helyre, ide kortárs jellegű, a klasszicista formavilághoz sokkal jobban illő kertépítészeti megoldás került. „Gondos helyreállításáért, szakszerűségéért és alaposságáért, a kiemelkedő képzőművészeti értékek gondos restaurálásáért és az épülethez illő közösségi hasznosításáért” a tervező Erő Zoltán és Szilágyi Klára, valamint a megbízó NÖF 2021-ben ICOMOS-díjban részesült. Az eddig elvégzett munkák, bár nagyon jelentősek, még nem teljeskörűek: a télikert, a narancsház és az az előtti díszkert rekonstrukciója, valamint a kapusház újjáépítése még hátravan, hosszú távon pedig a parkot átszelő országút kiváltása és az egykori istálló felújítása is szükséges.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Gulyás Attila