Az Európa egyik legjelentősebb műgyűjteményének helyet adó épületet 1906-ban adták át. A Millenniumi Emlékművet, valamint a Műcsarnokot tervező Schickedanz Albert Európa egyik utolsó nagy historizáló múzeumépületével tette teljessé a Hősök tere együttesét. A korszak felfogása szerint az európai művészet nagy korszakait a megfelelő építészeti környezetben kívánták bemutatni, a hagyományos, felülről megvilágított képtári termek mellett dór, ión, valamint román, barokk és reneszánsz csarnok is épült. Ezekben a legjelentősebb művek gipszmásolatait helyezték el, a Román Csarnok bejárata így a szászországbeli freibergi székegyegyház Aranykapujának reprodukciója. A hatalmas, 900 m2 alapterületű, háromhajós tér falfestései ötvözik a keresztény ikonográfiát a magyar millenniumi gondolatkörrel. A falakra történelmi magyar címerek, hazánk uralkodói és szentjei, valamint életfa-ábrázolások, pávák, griff- és sárkányfigurák, a felső sávba szintén a korszakra jellemző, drapériát imitáló festések kerültek. Az úgynevezett nyitott fedélszékes mennyezet a kora középkori bazilikákra jellemző, bár a legfelső kazetták helyén látható felülvilágító mutatja, hogy 20. századi épületről van szó. A második világháborúban a múzeum csarnokai és az azokban kiállított gipszmásolatok is megsérültek. Mivel ezek a másolatok addigra már veszítettek korábbi népszerűségükből, a megrongálódott alkotásokat a Román Csarnokba zsúfoltak be, amit évtizedekre lezártak a látogatók elől. A múzeum többi részét 1949-ig helyreállították, a csarnokot azonban továbbra is raktárként használták, ami egyre telítettebbé vált. Az épület legdíszesebb helyiségéből így egyfajta titkos, legendás tér lett, ahová csak a múzeum néhány munkatársának volt bejárása. A csarnok helyreállításához meg kellett oldani a gipszmásolatok elhelyezésének és bemutatásának kérdését is: az utazási szokások megváltozása miatt, valamint a fényképezés elterjedésével már megismerhetők a távoli helyek műalkotásai is, így a másolatok elvesztették korábbi funkciójukat, viszont mint önálló műtárgyak, továbbra is értékesek és megismerése méltóak. Végül az a döntés született, hogy a komáromi Csillagerőd impozáns, ugyanakkor nehezen kihasználható belső tereiben helyezik el ezeket, ezzel egy új múzeumot hozva létre. Így felszabadult a Román Csarnok, amit a múzeum átfogó felújítása során restauráltak. A szakemberek hatalmas munkát végeztek: egy év alatt mintegy hetvenen 2500 m2 falfelületet kezeltek. A munkák során 1500 liter konzerválóanyagot, csaknem 100 kilogramm különböző színű festékpigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. A gipszmásolatok közül egyedül az épület szerves részét alkotó freibergi kapu maradt a helyén, ezt szintén restaurátorok állították helyre. Hetvenhárom év után ismét feltárult az Aranykapu, és megnyílt ez a különleges csarnok, mely egyszerre hirdeti a középkor keresztény világképét és a 20. század elejének optimizmusát.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás,Földházi Árpád