A török háborúk másfél évszázada során Békés vármegye szinte teljesen elpusztult. A hatalmas gyulai uradalmat 1723-ban kapta adományként Harruckern János György III. Károly királytól. Az osztrák polgári családból származó Harruckern a hadsereg élelmezési biztosaként jelentős megtakarítást eredményező reformokat vezetett be, frissen szerzett birtokát is hasonló eredményességgel virágoztatta fel. Új településeket hozott létre, ahová német és szlovák telepeseket hívott, akik számára a szokottnál jóval kevesebb kötelezettséget írt elő, így a vármegyébe hamarosan szabályos népvándorlás indult. A birtok megszerzésével egy időben a raktárként használt, ezáltal az utókor számára megmaradt vár szomszédságában kis, földszintes kúria épült. A mai kastély magját alkotó egyszerű, egyemeletes, a magas talajvízszint miatt magaslatra emelt épületet a birtokszerző fia, Harruckern Ferenc emeltette 1740 körül. A fennmaradt ábrázolások szerint az igazgatási célok mellett ideiglenes tartózkodást, szórakozást szolgáló épület igencsak hasonlított a család Bécs melletti, Wiedenben – ma a város 4. kerülete – álló nyaralókastélyára, amit az osztrák barokk meghatározó mestere, a hazánkban is alkotó Franz Anton Pilgram tervezett. Az egykori külső vár kaputornyát megmagasították, tetejére jellegzetes, vörösre festett sisak került. A kastélyt az építtető 1765-ben mai hosszára bővítette. A rezidenciában ekkor élénk társasági élet zajlott, még külön színházterem is létesült, a báró udvari zenekarában az Erkel család több generációja is szolgált. Harruckern Ferenc halála után a kastély a hatalmas birtokrendszerrel együtt házasság révén a Wenckheim családra szállt. Az 1801-ben leégett kastélyt id. Czigler Antal tervei szerint állították helyre, az így késő barokk, copf stílusúvá alakított rezidencia ekkor télikerttel, lovardával és tájképi parkkal egészült ki. 1849-ben a közeli Világosnál történő fegyverletétel idején itt rendezték be az orosz vezérkar főhadiszállását. A kastély 1855-ben került az Almásy családhoz, ismét hozományként. Az épületet ezt követően szinte mindegyik Almásy-generáció átalakította, de ezek alapvetően kényelmi, egyéni ízlést tükröző kisebb beavatkozások voltak, viszont a kastélypark egy részét már 1942-ben felparcellázták. A második világháború végén a család elmenekült, az épület osztozott a magyar kastélysorsban: szakmunkásképző, kollégium és csecsemőotthon működött falai között, a parkban termálfürdő létesült. A rendszerváltozás után a kastély fokozatosan kiürült, legutoljára a csecsemőotthon zárta be a kapuit 2002-ben. Az állami tulajdonú együttes 2011-ben került a városhoz, ekkor kezdték meg a felújítás előkészítését. A 2014-ben induló munkák egyik legfontosabb célja már az építés korában is fennálló probléma, a mocsaras talaj miatti épületsüllyedés megállítása volt. A legkorszerűbb mikrocölöpös eljárással kilenc méter mélyen rögzítették a teherbíró talajhoz a kastélyt. Velladics Márta művészettörténész és munkatársai az épület falkutatása során nem csupán számos elfedett falfestést tártak fel, hanem a későbbi feltöltés alól szinte teljes épségben előkerülő barokk kori konyhát is. A 2017-ben megnyíló kastély rövidesen hazánk egyik leglátogatottabb múzeuma lett, a tervezők és a fenntartó város a felújítás, illetve a fenntartás minőségéért 2017-ben és 2025-ben is ICOMOS-díjban részesült.

Szöveg: Szende András

Fotó: Földházi Árpád