A templom Budapest első expresszív modern szakrális épülete, egyúttal a teljes egészében vasbeton szerkezetű és nyersbeton felületű középületek első példája, amelyben érvényre jut apa és fia együttműködése: Aladár bécsi tanulmányainak hatása és Bertalan római iskolás képzettsége. Az épület reprezentatív, lapostetős, kubusos kialakítása a szentély felé fokozatos emelkedést mutat, amely leköveti a belső tér hierarchiáját. Tömegformálásában a kor német és osztrák ipari építészetéből táplálkozik, a tér mégis finom, plasztikus tagoltságot sugall, és határozottan mutatja a modern építészet formajegyeit. Az építészek elképzelései szerinti szikár nyersbeton felületű épületet 1933-ban szentelték fel a mellette álló – Árkay Aladár által tervezett – kis templom szomszédságában. 1936-ban az együttes kiegészült a szabadon álló templomtoronnyal, valamint az épületegységeket összekötő árkádsorokkal. A belső tér – a plasztikák, festett üvegek, egyedi világítótestek, kovácsoltvas rácsok és berendezési tárgyak harmonikus kialakításával – a római iskolás összművészeti alkotás mintapéldája. Az épületet külső anyaghasználata miatt kezdetben sok kritika érte, így 1940-re a teljes épületet és harangtornyot travertinlapokkal burkolták be. A második világháború idején a templomot ért bombatalálat során károsodtak Árkayné Sztehló Lili színes üvegablakai, melyek közül 2023-ban, a belső tér megújításakor hármat sikerült helyreállítani.

Szöveg: Vass István Balázs

Fotó: Gulyás Attila,MTI