Nagycenk neve összeforrt a hazánk történelmében jelentős szerepet betöltő Széchenyi családdal. A birtokot a família hírnevének megalapozója, Széchényi György esztergomi érsek szerezte meg 1670 körül, de csak zálogként, így értelemszerűen nem volt mód komolyabb építkezésekre. A család csak 1711-ben került birtokba, az első nagyobb építkezés Széchényi Antal gróf és felesége, Barkóczy Zsuzsanna megbízásából indult. A nagyhírű osztrák építész, Franz Anton Pilgram tervei nem valósultak meg, mégis utat mutattak a későbbi építkezéshez. A kastélytól induló, ma is meglévő hársfasort Barkóczy Zsuzsanna ültette 1754-ben. A birtokot fiuk, a múzeumalapító Széchényi Ferenc örökölte, aki feleségével, Festetics Juliannával valódi családi otthont rendezett be a kastélyban. Itt nőtt fel a Bécsben született Széchenyi István is, aki egész életében nagyon kötődött a cenki birtokhoz – jellemző, hogy már a döblingi szanatóriumból irányította a falu templomának építését. Széchenyit a szerencse is segítette, amikor édesapja 1821-ben a kor szokása szerint sorshúzással osztotta szét birtokait három fia között: István többek között a cenki uradalmat húzta. Így elnyert birtokán a legnagyobb magyar megkezdte azt a korszerűsítő tevékenységet, amit később az egész országra kiterjesztett. Mintagazdaságot létesített, Hild Ferdinánd soproni építésszel átépítéseket végeztetett, és nem utolsósorban komfortosította az épületet (magát a szót is ő honosította meg hazánkban) – a nagycenki kastély volt az első épület Magyarországon, ahol angolvécé és korszerű fürdőszoba épült. A temetőben álló barokk sírkápolnát még Széchényi Ferenc építtette át klasszicista stílusban 1806 és 1819 között a család által sokat foglalkoztatott soproni építőmester, Ringer József tervei szerint. Itt helyezték örök nyugalomra Széchenyi Istvánt is, ezzel Nagycenk a közös emlékezetben fontos helyet betöltő nemzeti zarándokhellyé vált. Ez azonban sajnos nem akadályozta meg, hogy a második világháború végén az átvonuló seregek, illetve a környékbeliek kifosszák a kastélyt – az épületből az 1950-es évek második felére csak a romos falak maradtak. A helyzet még a szocialista államvezetés számára is tűrhetetlen volt, az egyik első kastélyrekonstrukció épp itt indult el, így 1973-ban megnyílt az emlékmúzeum, majd a több ütemben zajló felújítás 1988-ban fejeződött be. Érdekesség, hogy ekkor nem csupán az épületet, hanem a kertet is újjáépítették, a barokk kori állapot rekonstrukcióját Örsi Károly tájépítész tervezte. A rendszerváltás után az együttest épp viszonylag jó állapota miatt nem újították fel, viszont az azóta eltelt évtizedekben főleg az akkori gépészeti és egyéb műszaki megoldások avultak el. A színházteremből átalakított kápolnát 2017-ben állították helyre, a kastély teljes megújítása 2022-ben indult el, a munkák az Öregkastélyt, a Széchenyi-szárnyat, az üvegházat, a kastélyparkot, valamint a főkapu két oldalán lévő úgynevezett Pandúrházakat érintették. A család mauzóleumát még 2015-ben helyreállították, így a teljes együttes visszanyerte régi fényét.

Szöveg: Szende András

Fotó: Gulyás Attila,Földházi Árpád