A Budavári Palota első rekonstruált terme annak idején egy átgondolt koncepció keretében épült meg. A rezidencia átépítésekor született meg az elképzelés, hogy az egyes épületszárnyakban a magyar uralkodóházaknak emléket állító termek létesüljenek, melyeket az adott korra jellemző stílusban alakítanak ki: így jött létre az épület középtengelyében, a kupola alatt a neobarokk Habsburg terem, az akkor felépített krisztinavárosi szárnyban a neoreneszánsz Hunyadi terem, végül a két szárnyat összekötő nyaktagban az Árpád-háznak, illetve a kifejezetten Szent Istvánnak emléket állító helyiség. Az ősök előtti tisztelgés mellett a magyar iparművészet akkori fejlettségét is demonstrálni akarták, nem véletlen, hogy először nem is a várban, hanem az 1900-as párizsi világkiállításon építették fel a termet, ahol több díjat is elnyertek vele az alkotók. Hauszmann Alajos kifejezett szándéka volt, hogy lehetőleg magyar mesterekkel és művészekkel dolgozzon a palotán, és ez még inkább igaz a Szent István teremre, ami tulajdonképpen a magyar iparművészeti ágak egyfajta bemutatóterme. A faburkolatokat és bútorokat Thék Endre műhelye, a textíliákat a Haas Fülöp és Fiai vállalat szállította, egyedül az aranyhímzések készültek Franciaországban. A kerámiaelemek, így a kandalló és a királyokat ábrázoló, Roskovics Ignác festményei alapján megformált csempeképeket természetesen a pécsi Zsolnay gyárban készíttették. Az akkoriban újdonságnak számító elektromos berendezéseket és izzókat a frissen alakult Tungsram biztosította. Az 1902-ben átadott termet a maihoz hasonló érdeklődés övezte, vezetések során tekinthették meg az érdeklődők. A terem a II. világháborús ostrom során, illetve az akkor kitörő tűzben szinte teljes egészében megsemmisült. Ha lett is volna lehetőség a helyreállításra, az már ideológiai okokból sem történhetett meg. Az újjáépítés során a Hauszmann-féle együttes egyetlen helyiségét sem rekonstruálták, a Szent István terem helyére a Budapesti Történeti Múzeum kutatószobái kerültek. A termet tartalmazó épületszárny város felé néző homlokzatát sem tartották meg, a neobarokk architektúrát leegyszerűsített formákra cserélték. Az udvarra néző homlokzat szerencsére megmaradt, ott „csupán” az oromzatot bontották le, és kicserélték a különleges, ívelt ablakokat. A terem és a hozzá kapcsolódó helyiségek, valamint a földszinti előcsarnok rekonstrukciójának tervezése 2015 körül kezdődött Potzner Ferenc irányításával, aki a Várkertbazár felújítását is vezette. A későbbiekben Angyal Tibor építész és Rostás Péter művészettörténész folytatták a munkát, természetesen egy egész csapat vezetőiként, így a kapcsolódó termek helyreállítását Baliga Kornél tervezte. A terem eredeti tervei és számos archív fénykép is fennmaradt, ebből lehetett és kellett kiszerkeszteni a legkisebb részleteket is. A rekonstrukcióhoz fontos további forrást jelentett a terem másolata is: az avatás után pár évvel ugyanis Groedel Ármin fakereskedő terézvárosi, Lendvay utcai villájában felépíttette a terem egyszerűsített mását. Ebben az azóta átalakított helyiségben ma ortodox kápolna működik, de számos részlet megvizsgálható volt, ami nagyban segítette a kutatást és a tervezést. Az építkezés 2019-ben indult, és szinte azonnal, a bontások és a feltárás során kellemes meglepetések érték a szakembereket: több eredeti részlet is előkerült, így az előcsarnok oszlopai, számos stukkórészlet Hauszmann idejéből, de barokk kori és középkori leletek is napvilágot láttak. A terem helyreállítása a magyar iparművészet ismételt diadala: a faburkolatokat, a padlót, a bútorokat és ajtókat, a kárpitokat mind hazai műhelyek és cégek készítették. Természetesen a Zsolnay gyár is részt vállalt a munkából, számukra különleges kihívást jelentett a porcelánra festett királyportrék rekonstruálása: minden szín felhordása és az aranyozás után ki kellett égetni a táblákat úgy, hogy a színek ne olvadjanak egybe, ráadásul minden árnyalat különböző hőfokot igényelt. Magát a festést Ódor István Bence festőművész végezte, aki nagy tapasztalattal rendelkezik fotórealisztikus alkotások készítésében. A kandalló töredéke is előkerült, ami alapján pontosan be lehetett azonosítani a színeket, azonban ennek rekonstrukciója sem volt egyszerű, hiszen az elemek térfogata megváltozik az égetés során. Az egyes elemek újraalkotásánál is nehezebb feladatot jelentett a helyszínen történő összeépítés, hiszen minden milliméter számított. A folyosó stukkódíszítését is aprólékos gonddal rekonstruálták, melynél érdekes kontrasztot alkotnak a feltárt, az 1945-ös tűzben elfeketedett eredeti elemek. Az eredmény önmagáért beszél, a Szent István terem ma a legkisebb részletekig megegyezik azzal, aminek a párizsi világkiállítás közönsége is csodájára járt 1900-ban. Ez a díszterem volt a háborúban elpusztult palota talán legösszetettebb, legkülönlegesebb helyisége. Ezért is volt érdemes itt elkezdeni a rekonstrukciót, hiszen mind a kutatók, mind az építészek, mind a mesterek rendkívül sok tapasztalatot szereztek a későbbi munkákhoz – a palota legnagyobb része ugyanis még újjáépítésre vár.

Szöveg: Szende András

Fotó: Fejes Bence,Földházi Árpád