A cívisváros egyik főútvonalán, a Kossuth utcán áll az 1865-ben felavatott színház. Az épület impozáns voltát a később felépülő környező szecessziós paloták tovább fokozzák. A hagyományosan kulturális vezető szerepet betöltő városban évtizedekig elhúzódott a színházépítés ügye, a tervezést az 1848-as szabadságharc, majd a Bach-korszak elnyomása is akadályozta. Végül 1858-ban Ybl Miklóst kérték fel a tervek elkészítésére, aki több változatot is részletesen kidolgozott, különböző helyszínekre. A várost a Helytartótanács tervpályázat kiírására kötelezte, de ettől Ybl visszalépett, így az akkor alig huszonöt éves Szkalnitzky Antal nyerte el a megbízást. Az 1861-ben induló építkezés a tervezettnél jóval költségesebbnek bizonyult, a város több pusztáját kénytelen volt eladni, amit a takarékos cívisek igencsak nehezményeztek. Az avatás után elhallgattak a kétkedők, az utca irányából fokozatosan hátralépő, elöl könnyed, hátrafelé várszerűvé váló épület a rövid ideig tartó romantikus építészet egyik legjelentősebb magyar alkotása – a Pesti Vigadó mellett. Az épület elhelyezését és tömegformálását tekintve Ybl Operaházának előképe, a korszak legmodernebb színházépítészeti elveit követi. Szkalnitzky Bécsben és Berlinben tanult, utazásai során Drezda, Zürich operaházait is megismerte. A debreceni színház terve így nem csupán szép, hanem biztonságos, jól működtethető és korszerű volt. Az épület szerencsésen átvészelte a történelem viharait, viszont a folyamatosan növekvő igények miatt a 19., majd a 20. század második felében többször is átépítették. A 2020-ban elinduló nagyszabású helyreállítás során így szinte szó szerint le kellett hámozni az eredeti épületre rakódott rétegeket. A munkák összetettségét jól jelzi, hogy külön-külön építész csapat foglalkozott a színpad mögötti üzemi, illetve a közönség számára megnyitott épületrésszel. A felújítás a külső homlokzatok megújítása mellett a belső tereket is érintette. A kocsiáthajtó beüvegezésével a korábban szűkös előcsarnok funkcionálisan kibővült. Ezt fokozza a belsőt érintő legnagyobb változás: a félemeleten elhelyezkedő nézőtérbe vezető középső lépcsőt két oldalra helyezték, ezáltal valamelyest megvalósulhatott Szkalnitzky elképzelése a tágas, méltó előcsarnokról. A belsőépítészek, Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence nagyon tudatos koncepcióval vezetik végig a látogatót az utca forgatagából a „színpad templomáig”: az előcsarnok és a lépcsőházak világos, fehér és arany színben ragyognak, ezután a folyosók sötétebbek, a színházi világra jellemző lilás-vöröses drapériáknak és a restaurált aranyszínű stukkóknak köszönhetően, végül a nézőtéren újra fény és csillogás fogadja a nézőt. Az üzemi épületrész felsőbb szintjein igények szerint alakítható zenkari és balettpróbatermek, öltözők kaptak helyet. Nem csupán az épület újult meg, a Kossuth utca felé néző előkert és a kapcsolódó közterületek is új arculatot nyertek Sándor Tamás tájépítész elképzelései szerint. Így a 2023 szeptemberében újranyitott színház követi az elődök hagyományait: mindig a legkorszerűbb, legjobb körülmények között szolgálni a magyar kultúrát.

Szöveg: Szende András

Fotó: Bujnovszky Tamás